Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kihirdették a nemzetiségi nyelvoktatás bevezetésének 60. évfordulója alkalmából szervezett Márton-napi rajzpályázat eredményeit november 28-án a Gyulai Implom József Általános Iskolában.
Az eseményre a Békés megyében német nemzetiségi nyelvet oktató iskolákból és óvodákból is érkeztek gyerekek, akiket Kertes Gabriella igazgató köszöntött.
– Ha végigtekintünk a rajzokon, egy csodálatos, gyerekszemmel ábrázolt világ tárul elénk. Kívánom, hogy minél tovább maradjatok a mesék világában! – mondta.
Gutiné Kertes Mónika szervező lapunknak elmondta, hogy 280 pályamű érkezett, az eseményre 40 díjazottat hívtak meg. Az alkotásokat az iskola rajz szakos pedagógusai értékelték. A legjobbak könyveket, mappákat, kreatív eszközöket kaptak munkájukért.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A verseny díjazottjai
Óvodások: Bolya Blanka Bettina, Csomós Regina, Csuvarszki Levente, Csűri Kata, Hajdu Bence, Horváth Ferenc, Hunyadvári-Wittman Roland, Ilyés Klaudia, Kempf Léna, Szabó Gréta, Tamás Anna.
1. osztályosok: Balogh Csanád, Bánhelyi Karola, Bozó Boglárka, Brindás Emma, Csók Anna, Kern Zsófia, Pulyka Hanna, Veress Blanka.
2. osztályosok: Eszenyi Roland, Stefanovits Szonja.
3. osztályosok: Fekete Erik, Gyenge Eszter, Kereki Máté, Soltész Alex, Stefanovits Hanna, Szabó Bence, Tapasztó Dóra.
4. osztályosok: Balogh Csenge, Lengyel Gabriella, Nagy Nerina, Ramasz Károly, Seprenyi Csongor Zsolt.
5-6. osztályosok: Arató Zoé, Elekes Gréta, Fiszter Anna Luca, Gyulai Gréta, Hermann Petra, Szász Helga Alina.