elek tibor és rusznyák csaba
Fotó: Gyulai Várszínház – Kiss Zoltán
Háromszáz fotóból válogatták össze a Gyulai Várszínház munkatársai annak a tárlatnak az anyagát, amely a téli-őszi évad nyitónapja óta tekinthető meg díjtalanul a Gyulai Várszínház igazgatósági épületében. A képösszeállítás az első előadástól az utolsóig szinte mindenik produkció hangulatát, varázsát visszaadja a szemlélőnek.
A Gyulai Hírlap fotóriportere immár bő egy évtizede dokumentálja a várszínház rendezvényeit, így egyike azon keveseknek, akik a teátrum szinte összes eseményén jelen voltak. Az idei nyáron huszonnyolc produkciót kapott lencsevégre, amely ezernél is jóval több fényképet eredményezett. Ezekből állítottak most ki huszonkettőt, mondta el lapunknak kollégánk, Rusznyák Csaba „Csuszi”.
Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója a megnyitón kiemelte: nagyon fontos számukra, hogy számíthatnak a Gyulai Hírlapra. Egyfelől abban, hogy a teátrum híreit eljuttatja az érdeklődőkhöz, így szerepet vállal a közönségszervezésben, másfelől segít a visszajelzésekben is, hisz rendszeresen közöl kritikákat, színházi tudósításokat, képgalériákat az előadásokról, ami ma már nagyon kevés vidéki újságról mondható el. Elek Tibor ezzel kapcsolatban így fogalmazott: ennél hasznosabb és eredményesebb intézményi támogatást nem is kaphatnának senkitől.
Fotó: Gyulai Várszínház – Kiss Zoltán
A fotók által visszaadott 56. nyári évadról elmondta: negyvennyolc naptári napon át hatvanhárom színházi előadással, számos fesztivállal, konferenciával, workshoppal szórakoztatták a gyulaiakat, a városban pihenőket és a környékben lakókat. A kiállítás, amelynek megvalósítását ő maga kezdeményezte, azzal a céllal valósult meg, hogy felidézze a nézőkben a nyári színházi élményeket, megfájdítsa a szívünket az iránt, amit netán nem néztünk meg.
Elek Tibor aláhúzta: a tárlat művészi szempontból is figyelemre méltó. Külön felhívta a figyelmet a szabadkai teátrum Vihar című előadásának jelenetére, és arra a mesteri fogásra, amellyel a fotográfusnak sikerült elkapnia azt a pillanatot, amikor a Borisz Davidovics síremlékében lelövik a főhőst. Különösen szépnek találta azt a felvételt is, amelyen a Mágnás Miska visszatükröződő színpadképe látható a tó felszínén.
Rusznyák Csaba „Csuszi” megköszönte a várszínház csapatának a lehetőséget, majd fogadta a gratulációkat, amelyek a nagyérdemű részéről érkeztek felé. A Gyulai Hírlap egy díjnyertes tortával köszöntötte fel a kiállítót, aki pont a megnyitó napján ünnepelte a születésnapját. Isten éltessen, Csuszi!
Fotó: Gyulai Várszínház – Kiss Zoltán