Már a nyitónapon zsúfolásig megtelt a gyulavári tornaterem, ahol három héten át naponta találkozhatnak az érdeklődők a Grimm testvérek legismertebb meséivel és mesefiguráival. A megjelenteket elsőként Szabó Károly köszöntötte. Gyulavári önkormányzati képviselője elmondta, a városrészben a gyermekek mindig is prioritást élveztek, az utóbbi években például szinte minden olyan intézmény megújult itt, amely a legkisebbek nevelésével, oktatásával foglalkozik.
A mesekiállítás előzményeiről kifejtette: a Kohán Képtárban megrendezett Lego-tárlaton merült fel benne annak ötlete, hogy valami hasonlónak a gyulaváriak is örvendenének. Ezt követően megkereste Alt Norbert alpolgármestert, hogy segítsen ennek megvalósításában. Az alpolgármester felvette a kapcsolatot a Lego-kiállítást kölcsön adó céggel, majd közösen felmérték a lehetőségeket. Szabó Károly úgy vélte, az eseménynek a gyermekek lesznek a legnagyobb nyertesei, de a legnagyobb kritikusai is. Végül megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak a javaslat kivitelezéséhez.
Megnyitóbeszédében Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere a Lego-kiállításról megjegyezte, csaknem 8,3 ezren nézték meg, és kifejezte reményét abban, hogy a gyulavári tárlatnak is legalább ekkora sikere lesz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvénynek számos készségfejlesztő és szórakoztató program is része. Így fogalmazott: a mese életre szóló útravalót ad, épp ezért a kiállítás a felnőttek között is népszerű lehet. Aláhúzta: Gyula városvezetése számára nagyon fontos, hogy a családoknak minőségi időtöltést és minőségi élményeket biztosítsanak.
Görgényi Ernő a fejlesztések kapcsán kiemelte: már elkészültek a tervei annak, hogy egy állandó gyermekparadicsomot is létrehozzanak Gyulán, baba- és meseszobával, szabadtéri játszótérrel. Ez a Civil Szolgáltató Központban, a Béke sugárúton nyílik majd meg. Itt elsősorban a tizenkét évesnél fiatalabbak részére fognak hasznos szabadidős programokat szervezni, de a gyermekfelügyelet is megoldott lenne.
A Bay Zoltán Általános Iskola tanítója, Árgyelán Lászlóné Ilona lapunknak elmondta, nagyon hasznosnak találja a gyulavári kezdeményezést, mivel a gyermekek jelentős része távolinak érzi a mesék világát. Annak ellenére van ez így, hogy főleg a lányok igencsak sokat olvasnak. A pedagógus jónak találja, hogy a tárlathoz számos érdekfeszítő, izgalmas játék kapcsolódik, ami eséllyel kötheti le az ovisok és a kisiskolások érdeklődését.
A csoportokat reggel 9-től 14 óráig várják három héten át a gyulavári tornaterembe. A 90 perces foglalkozásokon bejárják az öt meseszigetet, majd pedagógusok irányításával alkalmanként egyet fel is dolgoznak. Ezenkívül lesz rajz- és színező sarok, könyvgyűjtés és alkotópályázat, amelynek eredményhirdetését az október 4-i Mesedélutánra időzítették. Ezen a napon kötni, horgolni, sütni, terményt válogatni, terményképet készíteni, arcot festeni és beöltözni is lehet majd. Este Pizsiparty koronázza meg a közösségi szórakozást.
A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy amennyiben csoportosan néznék meg a kiállítást, látogatási szándékukat előre jelezzék a Bay Zoltán iskola titkárságának +36-66/460 930-as telefonszámán vagy a mesesziget2019@gmail.com e-mail-címen. Az egyéni látogatóknak nem szükséges bejelentkezniük.