Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Emberölés kísérlete miatt került letartóztatásba a szarvasi késelő

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • HÍREK • 2019. július 15. 16:00
Emberölés kísérlete miatt került letartóztatásba a szarvasi késelő
A Békés Megyei Főügyészség közleménye

Emberölés bűntettének kísérlete miatt kezdeményezte egy 35 éves büntetett előéletű szarvasi férfi letartóztatását a Békés Megyei Főügyészség, aki pénteken éjszaka egy szarvasi kocsma előtt késelt meg egy másik férfit – áll az ügyészség közleményében.

A férfi július 12-én egy szarvasi sörözőben italozott, de elfogyott a pénze, ezért arra kérte a pultost, hogy az egyik vendég – aki korábban már hitelezett neki – számlájára írja fel a fogyasztását. A vendég már távozott, a pultosnak erről nem szólt, ezért a felszolgáló megtagadta a gyanúsított kérését, aki szidalmazni kezdte a pultost, majd távozott a kocsmából.

Miközben távozott, a férfi találkozott a pultos élettársával, akivel szintén kötekedni, majd dulakodni kezdett, amely során elővett egy kilenc centiméter pengehosszúságú csontozókést, amellyel hasba szúrta a sértettet. A közelben álló személyek lefogták és kicsavarták a kezéből a kést, de mégis elmenekült a helyszínről. A sértett olyan súlyosan megsérült a szúrás miatt, hogy életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt, mert megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)