A kitüntetett diákok és pedagógusok
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Wenckheim Krisztina konferenciateremben megtartott díjátadó ünnepségen Gyula város polgárainak nagyrabecsülését Görgényi Ernő polgármester tolmácsolta az ünnepelteknek és felkészítő pedagógusainak. A városvezető így fogalmazott: nagy öröm, hogy a szakképzésben részt vevő fiatalok megmutatják magukat, megmérettetik tudásukat. Kiemelte: mára már sokkal nagyobb a szakmák elismertsége, mint néhány éve, de még mindig van miért küzdeni annak érdekében, hogy azok a fiatalok is megkapják a méltó elismerést, akik a két kezük és az eszük munkájával szeretnék megkeresni a kenyerüket. A városvezető aláhúzta: a jó szakmunkához nem csak kitartás, szorgalom és kézügyesség kell, hanem komoly észbeli képesség is.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kovács Zsuzsanna, a Gyulai Szakképzési Centrum főigazgatója üdvözlő szavaiban ismertette: idén negyedik alkalommal rendezik meg a díjátadót azon diákok és felkészítő tanárok részére, akiknek a neve valamilyen országos versenyen elért eredményhez fűződik. Az intézményvezető elsősorban a pedagógusoknak köszönte meg, hogy megtalálták a lehetőséget, a jó tulajdonságokat a tanulókban, foglalkoztak velük, és most osztoznak a sikerükben, majd a diákoknak, hogy áldoztak időt a felkészülésre.
A rendezvényen Király Dominik működött közre klarinétjátékával. Az elismeréseket Görgényi Ernő polgármester, Kovács Zsuzsanna főigazgató, Simon István Tamás iskolai kancellár és Jancsurák József szakmai igazgatóhelyettes nyújtotta át.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Kőműves, hidegburkoló, programozó, ügyviteli titkár, rendészet, fodrász, szakács, pincér, húsipari termékgyártó, eladó, díszcsomagoló kategóriában diákjutalmat vehetett át: Szabó József (Szakmasztár verseny, első helyezett, kőműves és hidegburkoló szakág), Hajdu Bálint (fodrász), Surányi Alexandra (fodrász), Hüvely Zita (fodrász), Bodóczki Fruzsinna (fodrász), Nagy Adrienn (fodrász), Balogh Viktória (fodrász), Buzás Brigitta (fodrász), Szilágyi Fanni (fodrász), Földi Csilla (fodrász), Csordás Virág Noémi (fodrász), Malomsoki Naomi (fodrász), Ozsváth Veronika (fodrász), Szatmári Réka (ügyviteli titkár), Králik Fanni Bianka (ügyviteli titkár), Czinkoczki Klaudia (ügyviteli titkár), Tóth Patrícia Tünde (ügyviteli titkár), Ásós Tibor (húsipari termékgyártó), Kincses Zoltán (húsipari termékgyártó), Frankó Fruzsina (szakács), Frankó Frigyes Filip (szakács), Budai Cintia (eladó), Szabó Anett Fruzsina (eladó), Kovács Amanda–Béres Lívia (díszcsomagoló), Budai Edvin–Kókai Kornél–Szilágyi Sándor (programozó), Verók Zsanett (szakács), Pintér Ákos István (szakács), Hegedűs Ádám–Ivanov Alex József (szakács), Ladányi Kata (szakács), Molnár Mercédesz–Szabó Csanádi Viktor–Ladányi Kata–Tóth László (szakács), Berta Dávid (pincér), Sarkadi Pál (pincér), Györgyi Krisztina (pincér), Miklósik Laura–Farkas Enikő (pincér), Benczúr Melinda Anikó (fodrász).
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az iskola pincércsapata a Kisújszálláson elért bronzéremért, a teremlabdacsapat a nemzetközi Rákóczi Kupa első helyéért, a szakácsok csapata a szegedi Ország tésztája elődöntőjében megszerzett primátusért, a rendészhallgatók pedig a harmadik országos középiskolai rendészeti verseny hetedik pozíciójáért.
A pedagógusünnepségen Centrum emlékplakettet kapott Jakóné Varga Erika, Kardos Erika, Kardos József, Sebestyén Mihályné, Tóthné Lipták Erzsébet és Uhrin Nóra. Centrum okleveleket vehetett át Borsós Mária, Czerjak Ilona Marianna, Mányoki Csaba, Nemesné Gál Marianna, Szalókiné Nagy Katalin.