az eseményen zámori ida (jobb oldalon) köszöntötte a megjelenteket
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A helyszínen megtudtuk, hogy az eseményen az iskola új lépcsőit is felavatják, amelyeken egy-egy pozitív idézetet, és gyulai hírességet mutatnak be a fiataloknak, akik nap mint nap használják majd az inspiráló üzenetekkel dekorált lépcsőfokokat.
A szalag átvágása előtt Zámori Ida intézményvezető köszöntötte a megjelenteket Kölcsey Ferenc gondolataival, utána a pályázatot kiíró Gyulai Ifjúsági Központ képviseletében Szabó Enikő szakmai vezető köszönte meg a pályázók aktivitását, és azt hogy minden alkalommal olyan pályázatot nyújtanak be amitől a gyermekek többek lehetnek és élményekkel gazdagodhatnak.
az inspiráló üzenetekkel dekorált lépcső felavatása
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A meghívott diákok kérdésünkre elmondták, minden programon nagyon jól érezték magukat a fürdővárosban, ám legjobban a délutáni várfürdő látogatást várták.
Az iskola bejárása és az ismerkedéssel telt rendhagyó osztályfőnöki óra után kisvonatos városnézés, és sok játék várta a Gyulára érkezett fiatalokat.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba