Véső Ágoston gyulai kiállítása megnyitóján
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Mi alapján válogatta ki a kiállítás képeit?
– Az itt látható festmények, néhány kivétellel az utóbbi évek termései. Amikor a gyulaiak jelezték, hogy érdeklődés mutatkozik a munkáim iránt, inkább a tájképeket próbáltam összeválogatni, azokat a munkákat, amelyek tetszetősebbek, és akár egy polgári lakásba is beilleszthetők. Persze az is szerepet játszott ebben, hogy nem egy portréműhelyt, hanem egy tájképfestő telepet vezetek, így jómagamnak is ezzel a műfajjal kell intenzívebben foglalkoznom, jó példával elöljárnom.
– Ezek szerint mást is fest…
– A megnyitón is elmondtam, én azt festem, ami foglalkoztat. Ez olyan, mint amikor az ember feljajdul, felkiált, miután megütik. Elsősorban az engem ért hatásokat reagálom le, mindig a valós élet befolyásol. Nem játszadozom, nem játékból festek. Erdélyi magyar értelmiségi vagyok, van mondanivalóm. Adok egy példát. A kutyaképem a kivertség, az izoláltság jelképe, a szomorúság megfogalmazása. Nem egy bizonyos kutyáé, hanem egy bizonyos embercsoporté. A kivert kutya szeméből rendkívüli szomorúság olvasható ki.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Ha jól tudom, áll mögötte egy valós történet.
– Ő egy kóbor kutya volt, akivel az erdőket jártam. Noha elismert a gazdájának, sosem engedte meg, hogy megsimogassam. Kölyökkorában bizonyára nagyon megverték, és ez mély nyomot hagyott benne. Szóval jártam vele az erdőket, és egyszer, esős időben, hozzásimult a lábamhoz, felnézett rám, kérte, hogy simogassam meg. Másnap meghalt. Megértettem, el akart búcsúzni. Ez az eset bennem hagyott nagyon mély nyomokat. Megtapasztalhattam, milyen a kutya, mennyire önzetlenül szereti a gazdáját. Egy valódi, őszinte barátot ismertem meg benne. Ezt a kötődést fejeztem ki az által, hogy belefestettem a tájba.
– A bárányos képe is megrázó. Mi az üzenete?
– Az üzenete az, hogy ne ölj! A vásznon egy bárányfej hever a frissen nőtt pázsiton. Nem szükséges túlmagyarázni. A pázsit az újjászületés, az élet, a bárány a halál szimbóluma. Hisz mit tesz húsvétkor az ember? A húsvétkor az ember úgy ünnepel, hogy rendez egy nagy vérengzést. Bárányokat öl. Amikor azt látom, hogy a mészárosok kezéből bárányok lógnak fejjel lefelé, és hallom a bégetésüket, elborzadok. A képnek A tavasz megszentelése a címe. Azt fejezi ki, hogy az ember azzal szenteli meg a természet újjászületését, az új életet, hogy elpusztítja az állatokat.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Vidám alkotása van a kiállításnak? Ha nincs, miért nincs?
– Utaltam már rá: kisebbségi sorban élek. Korábban, a múlt rendszerben is elég sok üldöztetésben volt részem, többnyire antikommunista megnyilvánulásaim miatt, még a tanügyből is kirúgtak. Aztán a gyermekeim mentek világgá.
– Ebből adódik a tárlat alaphangulata, borúja?
– Elképzelhető. Pedig alapjában véve jó a humorérzékem, nagy az életszeretetem. De a bánatom is belülről fakad. Nem tudom.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
– Mi a jelentősége annak, hogy a legtöbb festményét a kék dominálja?
– Érdekes, többen is észrevették már, hogy a kék előtérbe kerül nálam. Hogy miért? Mert a kék számomra a végtelenség és Szűz Mária színe. Katolikus vagyok, nagy tisztelője a nőknek, az anyáknak. Két lányom van, a kékben a feleségem iránti hűségem is benne van.
– Kik azok a festők, akiknek hatásai érezhetők az alkotásain?
– Elsősorban a nagybányai mesterek. Talán Kmetty János is, Mohy Sándor és Nagy Oszkár. Ők egy kicsit konstruktívabban dolgoztak a többieknél.
– Volt már Gyulán kiállítása?
– A Kohán Képtárban volt már egy életmű-kiállításom, és volt még egy, amikor Gyula és Nagybánya testvérváros lett. Abban az évben egy csoportos tárlaton vettem részt. Amikor itt járok, mindig érzem a helyiek tiszteletét, szeretetét. Örömmel jövök ezért ide, jól érzem itt magam. Köszönöm.
