Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A fürdővároson át vezetett a megyefutók útja

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. április 05. 14:00
A fürdővároson át vezetett a megyefutók útja
Tóth László békéscsabai futónagykövet hatodik alkalommal futja körbe a megyét

Idén már hatodik alkalommal indult neki Tóth László békéscsabai futónagykövet, hogy körbefussa Békés megyét. A Megyefutás mezőnye a Kétegyházi úti Gyula-táblánál érkezett városunkba, majd a Csíkos Dániel futónagykövet által vezetett futókkal egyesülve szaladtak el az Almásy-kastélyig.

A gyulai táv résztvevői

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A csapatot több gyulai iskolai nebulói is elkísérték a kastélykertig, ahol a mezőnnyel együtt kocogó Alt Norbert alpolgármester kézjegyével és a város pecsétjével látta el a Megyefutás hivatalos térképét. Tóth László és csapata tizenhárom nap alatt 710 kilométert tesz meg, hogy elvigye a futás hírét és népszerűsítse a mozgás jelentőségét. 

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Az ötletgazda rövid köszöntőt is tartott, amelyben felhívta a fiatalok figyelmét a mozgás fontosságára, majd egy közös csoportképre is összeállt a kísérőkkel.

A jól megérdemelt pihenő után a futórendezvény mezőnye elindult Sarkad felé, hisz az hatvannyolc települést érintő programsorozat még javában tart. A mezőny nemsokára visszaérkezik a kiindulási ponthoz, Békéscsaba főterére.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)