Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tóth László újra Gyulára vezeti a Megyefutást

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. április 16. 14:35
Tóth László újra Gyulára vezeti a Megyefutást
A résztvevők tizenhárom nap alatt ötvenkilenc településen futnak át

Képünk a tavalyi megyefutáson készült 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Tóth László békéscsabai futónagykövet ismét elindul, hogy körbe fussa Békés megyét, és népszerűsítse a testmozgást. Az ötödik Megyefutás idén is érinteni fogja a fürdővárost.

Tóth László tizenhárom nap alatt ötvenkilenc települést érintve futja le a 634 kilométert. A Megyefutás célja, hogy felhívják a figyelmet a rendszeres testmozgás jelentőségére.

A résztvevőket a Kétegyházi úti Gyula-táblától Csíkos Dániel gyulai futónagykövet és csapata kíséri el a várig, ahol az ötletgazda köszönti őket. A rövidre tervezett pihenő után a futócsapat Sarkad felé veszi az irányt.

– Akinek van kedve és erőnléte, tovább is kísérheti a megyekerülőket a Sarkadi úti Gyula-tábláig vagy akár Méhkerékig – mondta Csíkos Dániel futónagykövet.

A menethez bárki csatlakozhat, a szándék ugyanis az, hogy minél többen támogassák részvételükkel a rendezvény célkitűzéseit.

A figyelemfelhívó rendezvényhez csatlakozók a Kétegyházi út–Vértanúk útja–Kossuth tér–Városház utca–gyulai vár–kastélykert–Nagyváradi út–Sarkadi út útvonalon haladnak át a fürdővároson.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)