Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő
Az Év levéltári kiadványa díjat minden évben kiosztja a Magyar Levéltárosok Egyesülete, forráskiadvány kategóriában viszont először kapta meg az elismerést az MNL Békés Megyei Levéltára, olvasható az archívum honlapján. Az intézmény a kategória második helyezettjeként vehette át 2019. március 7-én oklevelét a Körök, egyletek – A civil társdalom története a dualizmus kori Békés megyében című albumért, amelynek tavalyi megjelenéséről lapunk is beszámolt.
A kötet megszerkesztésének gondolatát egy azonos című kiállítás előzte meg, amely 2015 decemberétől az MNL Békés Megyei Levéltára gyulai épületében volt megtekinthető. 2017-ben A kiegyezés és az utána következő fél évszázad című konferencián tértek vissza a téma kifejtésére. Az eseménye egy molinó-tárlatot is összeállítottak, amit 2018 első felében több közművelődési intézménybe elvittek.
A Magyar Levéltárosok Egyesülete által díjazott kiadványt Lakitelken mutatták be 2018. november 7-én és 8-án, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Kulturális Központok Országos Szövetségének X. Stratégiai Konferenciáján. A gazdagon illusztrált, szép kivitelezésű könyv a dualizmus időszakában kiteljesedő egyesületi életet, a civil szervezeteknek a társadalomban betöltött szerepét mutatja be nagyon olvasmányosan. Az album a levéltárban, a Mogyoróssy-könyvtárban és a gyulai IQ Könyvesboltban vásárolható meg.


























