A negyvenöt év felettiek megmérettetésén idén négy csapat verseng majd egymással, a hazai gárda mellett az MTK Veterán, a Békési Öregfiúk és a Csaba 60 együttese is pályára lép.
A mezőny egy egész napos küzdelemsorozaton méri össze tudását, akik három forduló alatt döntik majd el a bajnoki cím sorsát. A tavalyi bajnok Kórház együttese idén nem vesz részt a küzdelmekben, helyette a Gyulai öregfiúk gárdája küzd a kupa bajnoki serlegéért.
A torna résztvevői a következő párosításokkal kezdik meg az első fordulót: MTK Veterán – Csaba 60 és Gyulai Öregfiúk – Békési Öregfiúk. A negyvenöt év felettiek csatái 9 órakor kezdődnek el.