Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Az Év Levéltára díjat kapott a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára a Magyar Levéltárosok Egyesületétől. Az elismerést május 6-án adták át a városháza dísztermében.
A megjelenteket elsőként Görgényi Ernő polgármester köszöntötte, aki úgy fogalmazott, Gyula városának kultúráját és fejlődését nagymértékben befolyásolja az az intézményrendszer, amely annak ellenére is itt működik, hogy a város 1950 óta nem megyeszékhely.
Mint mondta, ennek a rendszernek a része a levéltár is, amelyre az egész város büszke lehet, hiszen magas szellemi és szakmai színvonalon látják el feladataikat, az értelmiségi potenciál, amely a kollektívát jellemzi, Gyula polgári szellemiségét erősíti.
Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese kiemelte: az MNL Békés Vármegyei Levéltára nem egyetlen kiemelt esemény vagy eredmény miatt kapta meg az elismerést, hanem a szisztematikus, hosszú évek alatt lefektetett munkának köszönhetően, amelynek ezzel ért be a gyümölcse.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
Liska András, az Erkel Ferenc Területi Múzeum szakmai vezetője kifejtette: a múzeum és a levéltár együttműködése hosszú évtizedekre nyúlik vissza, ő maga 32 évvel ezelőtt járt először az intézményben, akkor még egyetemistaként.
Az elismerést Kenyeres István, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke adta át Sáfár Gyulának, az MNL Békés Vármegyei Levéltárának vezetőjének. Az MLE elnöke elmondta: a díjat 2012-ben alapították. Hangsúlyozta: az elismerésre három intézményt terjesztettek fel, de a szavazáson egyhangúlag választották győztesnek a Békés vármegyei levéltárat.
A köszöntők után Sáfár Gyula és Bódán Zsolt osztályvezető mutatták be az intézményt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba