Mint írták, a darab helyett az aradi színház Csúcsszuper családom című előadását mutatják be a kamarateremben román nyelven, magyar feliratozással.
A darab a társulat színészeinek történetei alapján született, Cristian Ban rendező ötlete nyomán. A színészek gyermekkori fotói, meghatározó tárgyai is szerepet kapnak majd, „az eredmény egy megható, emlékekkel teli előadás szülőkről és gyermekekről” – olvasható az előadás ajánlójában.
A Gyulai Várszínház felhívta a figyelmet arra, hogy a korábban megváltott jegyek érvényesek a Csúcsszuper családom című előadásra is, de vissza is válthatók.

























