Borvacsorára várják az ínyenceket március 1-jén, pénteken 18.30-kor a Komló étterembe
Forrás: pixabay.com
Kamaraterem
Március 5-én, kedden 19 órától mutatják be a Krasznahorkai Lászlóról szóló, A báró hazatér című portréfilmet. A belépő 1000 forint, a vetítés után közönségtalálkozót tartanak. Március 12-én, kedden 19 órától mutatják be Thornton Wilder A mi kis városunk című darabját a Ioan Slavici Klasszikus Színház előadásában. Belépőt 1900 forintért válthatnak az érdeklődők.
Civil Szolgáltató Központ
Március 1-jén, pénteken 18 órától farsangi batyus bált rendez a Zöld Szívek Köre Egyesület és a Gyulai Civil Szervezetek Szövetsége. A rendezvényre kötelező viselet a jelmez, ételről és italról a résztvevőknek kell gondoskodniuk. A belépő 1000 forint.
Békés Megyei Levéltár
Társművészet – Művésztársak címmel nyílik kiállítása Mata Jánosnak és Kner Imrének március 1-jén, pénteken 14 órakor. A tárlatot Erdős Tamás, a Gyomai Kner Nyomda Zrt. vezérigazgatója nyitja meg.
Művelődési ház
Március 7-én, csütörtökön 19 órától mutatják be a Pesti Művész Színház Csárdáskirálynő című előadását. Jegyeket elővételben 3900, március 4-től 4300 forintért vehetnek az érdeklődők. Nógrádi Kiss Magdolna kiállítása március 11-ig tekinthető meg a földszinti galériában.
Komló Étterem
Borvacsorára várják az ínyenceket március 1-jén, pénteken 18.30-kor a Komló étterembe. Az esten hideg és meleg előételt, főételt, valamint desszertet szolgálnak fel a hozzájuk tartozó borokkal, amelyeket Jákob István okleveles borajánló mutat be a vendégeknek. A jegyár 9990 forint.
Polgármesteri Hivatal
Február 28-án, csütörtökön 14.30-kor avatják fel az Apor Vilmos plébánosról készült festményt a városháza dísztermében. A programra a belépés ingyenes.
Vigadó
Március 8-án, pénteken 21 órától a Hiperkarma ad koncertet a Vigadóban, a Kultur Cafe 48 szervezésében.
Gyulavári kastély
Március 18-án, hétfőn 16 órakor Stefán Lászlónak nyílik kiállítása a gyulavári kastélyban.
Tölgyfa étterem
Március 2-án, szombaton 17 órától jótékonysági estet rendez a Gyulai Református Iskoláért Alapítvány.


























