Az ünnepség százhatvan végzős bevonulásával kezdődött, majd a himnusz is felcsendült a zsúfolásig megtelt Don Bosco Sportcsarnokban. Keresztély Nóra ezt követően búcsúzott el a maturandusok nevében Fehérvári Zsóka A küszöbön állva című versével, majd Kostyalik Krisztina beszélt a példaképekről az alsóbb évfolyamosok képviseletében. Az iskola kórusa Czeglédi Katalin karvezető irányításával tette emelkedettebbé a hangulatot.
Kovács Péter római katolikus plébános, püspöki helynök köszöntőjében a beavatások és a szalagavatók történetébe nyújtott betekintést, és kiemelte, a göndöcsös diákok az egész város számára fontosak. Don Boscót idézve aláhúzta: ha becsületes munkával igyekeznek majd megkeresni a kenyerüket, a boldogságukat is meg fogják találni.
Gyula város önkormányzata nevében Kónya István üdvözölte az egybegyűlteket. A tisztségviselő rámutatott, sorsunk alakulásáért a legtöbbet mi magunk tudjuk tenni. Az a végzettség, végbizonyítvány, amit a fiatalok a kezükbe kapnak, annyit fog érni, amennyi munkát belefektettek. Az elöljáró arra kérte őket, kamatoztassák az iskolában megszerzett tudásukat, mert ez nem fog elveszni, sőt ha tapasztalatokkal is párosulni fog, fantasztikus eredményekre lesznek képesek. Aláhúzta, az országnak és városunknak nagyon nagy szüksége van jól képzett szakemberekre, majd a pedagógusoknak és a szülőknek ebben betöltött szerepére, felelősségére hívta fel a figyelmet.
Czirok Sándor iskolaigazgató a méltán híres selmecbányai diákhagyományokat elevenítette fel bevezetőjében, majd a generációk közti különbségekről beszélt. Úgy vélte, a maturandusok egy digitálizált fogyasztói társadalomban nőttek fel, egy olyan információdús világban, amelyben még a legtapasztaltabbak is csak nagyon nehezen tudnak eligazodni. Az intézményvezető Weöres Sándor soraival arra intett, hogy az ember csak akkor ember, ha másoknak él, nem kizárólag önmagának.
Az esemény a szalagok feltűzésével és műsoros produkciókkal, tánccal folytatódott.