Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Mint megtudtuk, a rendszer látható része egy 22 colos érintőképernyős számítógép, melyet a gyerekek egyénileg tudnak aktiválni. Magyar fejlesztői szerint a DIOO valójában egy digitális játékuniverzum, amely a játékokon keresztül fejleszti a gyerekek nyolc alapképességét, miközben felméri gyengeségeiket és erősségeiket is. Mindezt úgy teszi, hogy az óvodásokban nem is tudatosul, hogy oktatásban vesznek részt.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
A bemutatón Néma Erika tagintézmény-vezető elmondta, hogyan fejleszti az eszköz azokat a képességeket, amelyekre a felhasználó nagycsoportosoknak az iskolában szükségük lehet.
– A gyerekek ma már egyre fogékonyabbak a digitális eszközök használatára. Azt gondolom, hogy ezt nem tiltanunk kell, hanem irányt mutatnunk, és a gyermekeket hasznos tartalmakkal megismertetni – hangsúlyozta.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Csüllög Réka óvodás kérdésünkre azt mesélte, nagyon élvezi a gép használatát, főleg azt a játékot, amiben valódi unikornisokat kell kiszabadítani. Saját kulcsát is megmutatta, azt használva tud választani a feladatok közül.
Az eszközön minden gyermeket feladatsor vár, amely egyúttal szintfelmérésként is szolgál. Szórakozásképp a kicsik a szüleiknek is küldhetnek elektronikus levelet, képet és videót az óvodáknak készült, speciális számítógépen.