Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Huszonkilencen vették át oklevelüket a Gál Ferenc Főiskola gyulai karának ünnepségén

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2019. január 26. 09:00
Huszonkilencen vették át oklevelüket a Gál Ferenc Főiskola gyulai karának ünnepségén
Kónya István: A diploma hosszú távon is jó befektetés

Diplomaátadó ünnepséget tartottak január 25-én a Pándy-tagkórház Árvay-termében, ahol a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának végzős hallgatói vehették át okleveleiket. A diplomákat bizonyos alapszakok, specializációk és továbbképzések résztvevői érdemelték ki, 43 százalékuk kiváló eredménnyel.

Huszonkilenc végzős hallgató vehette át a diplomáját a Gál Ferenc Főiskolán

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Homoki Andrea, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Karának megbízott dékánja köszöntőjében így fogalmazott: a diploma új távlatokat nyit mindenki szakmai életében, ám hogy az út, amelyen gyorsan változó világunkban elindít, hová fog vezetni, még csak nem is sejthetjük. Mint mondta, korunk állandóan megújuló ismereteket, innovatív alkalmazkodást, rugalmasságot, kreatív önmegvalósítást és nagyfokú együttműködési hajlandóságot követel.

A megbízott dékán ezt követően a főiskola posztgraduális képzési lehetőségeiről beszélt, és megjegyezte, szeretettel várják a visszatérőket.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A hallgatók nevében a végzősöket Herczeg Viktória búcsúztatta, a végzősök képviselőjeként pedig Bajó Ilona szólt az egybegyűltekhez. A diplomára várók kérelmét Gergely Brigitta terjesztette elő, majd Párduczné Szöllősi Andrea adjunktus ismertette az elért eredményeket. Kiemelte, a huszonkilenc diák megfelelt az elvárásoknak: 43 százalékuk kiváló, 24 százalékuk jeles, 31 százalékuk jó, 3 százalékuk pedig közepes minősítést szerzett.

A közös eskütétel után az okleveleket Lipcsei Imre dékán és Homoki Andrea megbízott dékán nyújtották át a főiskola nappali és levelező tagozatos végzőseinek. Ugyanekkor azokat is köszöntötték, akik ugyan megszerezték az abszolutóriumot, de még nem tették le a nyelvvizsgát.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Gyula város önkormányzata nevében a friss diplomásokat Kónya István, Gyula város alpolgármester üdvözölte. Ünnepi gondolataiban kiemelte: a tudás olyan érték, amely nem tűnik el és nem évül el, majd arra biztatta a fiatalokat, éljenek a megszerzett tudásukkal. Az elöljáró aláhúzta: ma Magyarországnak, megyénknek és városunknak nagyon nagy szüksége van a jól képzett szakemberekre, azokra, akik a megszerzett tudásukat mind a magyar nemzet, mind pedig a saját környezetük fejlődésének előmozdítása érdekében is képesek hasznosítani.

– Az Önök diplomája hosszú távon jó befektetés, egyre inkább szükséges és mindenképp versenyképes. Becsüljék tehát meg, értékeljék a helyén – fogalmazott az alpolgármester.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A rendezvényen azoknak a pedagógusoknak, szervezőknek és diákoknak is gratuláltak, akik eredményesen népszerűsítették a főiskolát a budapesti Educatio szakkiállításon. Őket Kozma Gábor rektori elismerésében részesítették. Az eseményt Király Dominik klarinétjátéka tette emelkedettebbé, Szabó Kata pedig Hamvas Béla Útravaló című írásából olvasott fel a népes hallgatóságnak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)