Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt intézkedtek a gyulai mentősök

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2019. január 22. 15:00
Szén-monoxid-mérgezés gyanúja miatt intézkedtek a gyulai mentősök
Egy nagymamát és unokáját kellett kórházba szállítani

Szén-monoxid-mérgezés gyanújával szállítottak kórházba egy idős asszonyt és unokáját az elmúlt héten – tájékoztatta a lapunkat Schneider László, a gyulai mentőállomás vezetője. A helyszínen jelzett a vészjelző, így időben értesítették a mentőket.

Január 14-én egy autó árokba borult, a sofőrt fej- és mellkassérüléssel látták el, később egy környező település vasútállomására mentek, ahol egy férfi feje sérült meg. Másnap, egy másik vasútállomáson, egy férfi üvegajtóba nyúlt, amelynek következtében megvágta a karját.

Január 17-én egy autó és egy kerékpáros ütköztek össze, utóbbit fejsérüléssel látták el, ugyanazon a napon pedig egy fiatalemberhez riasztották a mentőket, akit két kutya is megharapott, két nappal később pedig egy orrvérzést kellett ellátniuk.

Schneider László hozzátette, hogy az egész hétre jellemző volt a vérnyomás ingadozás, az eleséses balesetek, valamint kétszer is kaptak fals riasztást.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)