Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Csapatokat várnak a farsangi tornára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. január 22. 10:30
Csapatokat várnak a farsangi tornára
Második alkalommal rendezik meg a Farsangi Torna teremlabdarúgó kupát

A Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok ad otthont a második Farsangi Torna küzdelmeinek február 24-én. A teremlabdarúgás télűző csatározásaira még várják a csapatok jelentkezését.

képünk illusztráció

Forrás: hbfarena.com.au

Ahogy azt Fürj Norbert rendezvényszervező elmondta, a tervek szerint minimum tizenkét együttes részvételével startol el a megmérettetés. A mezőny tagjai pedig értékes díjakért rúghatnak labdába.

A kétszer tíz perces derbikben 5+1-es gárdák találkoznak egymással, a végső győztes pedig átveheti a kupa bajnokának járó serleget. Az első három helyezettnek érmet és oklevelet nyújtanak át, a bajnokok pedig egy tálca sörrel koccinthatnak a tornagyőzelemre.

A szervezők a csapatok mellett az egyénileg legjobban teljesítőket is díjazzák, így elismerést vehet majd át a legjobb kapus és a gólkirály is.

– Az egész napos tornára még várjuk együttesek, baráti társaságok jelentkezését – húzta alá Fürj Norbert.

A nevezéseket február 21-ig várják a szervezők a +36-30-654-77-31 telefonszámon.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)