Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Tizedik alkalommal sakkozott a Cupa de Sah Foaia Romaneasca mezőnye

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2019. január 15. 09:00
Tizedik alkalommal sakkozott a Cupa de Sah Foaia Romaneasca mezőnye
Balaban Voia Alexandru nyerte a profi kategória felnőttversenyét

Tizedik alkalommal ült asztalhoz a Cupa de Sah Foaia Romaneasca elnevezésű nemzetközi sakkverseny mezőnye január 12-én. A Foaia Romaneasca román hetilap szerkesztőségében a profi és az amatőr versenyzők néztek szembe egymással.

A jubileumi sakkcsata érmesei

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Mint azt Kozma Jánostól, a verseny szervezőjétől megtudtuk, a mezőnyben a profik mellet az amatőrök és az inaktív játékosok is kézbe vették a bábukat. A jubileumi megmérettetésen csaknem negyven versenyző képviseltette magát. A gyulai indulók mellett Méhkerékről és Békéscsabáról is érkeztek versenyzők, a nemzetköziségét pedig az aradi és a pécskai indulók biztosították. A Magyarországi Románok Sakkegyesülete által rendezett sakkcsatát három játékvezető felügyelte.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A szervezők három kategóriában és három korcsoportban hirdettek győztest. A Gyulai Román Konzulátus, a Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége, Gyula Város Román Nemzetiségi Önkormányzata, a Békés Megye Román Nemzetiségi Önkormányzata és Kosma Mitica, az Aradi Ifjúsági Palota sakkiskolájának igazgatója által támogatott rendezvény legjobbjai érmet, oklevelet és ajándékokat vehettek át.

A felnőttek profi mezőnyének legjobbja ezúttal Balaban Voia Alexandru lett, aki a tavalyi bajnok Bányai Istvánt előzte meg a táblás kihívásban.

A verseny előtt a szervezők az indulókkal közösen felavatták a Magyarországi Románok Sakkegyesületének névtábláját.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Eredmények:

Profi, felnőtt: 1. Balaban Voia Alexandru, 2. Bányai István és 3. Mózes Ervin.

Profi, 14–18 éves: 1. Halmajan Julian Teodor, 2. Duca Bogdan és 3. Varga Júlia Roxana.

Profi, 4–14 éves: 1. Sida Flavius Ovidiu, 2. Sida Flavia Maria és 3. Halmajan Fabian Mirel.

Amatőr, felnőtt: 1. Lapadus Florin, 2. Crisan Cristian és 3. Kozma György.

Amatőr, 14–18 éves leány: 1. Crisan Alxandra, 2. Petras Maria Luise és 3. Crisan Cristina.

Amatőr, 4–14 éves: 1. Pop Razvan, 2. Marosan Catalin és 3. Gyenge Gergő.

Inaktív: 1. Czápos Péter, 2. Sztán Péter és 3. Luczai Miklós.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)