Becsületbeli futás újratöltve
Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A világszintű megmozdulás mezőnye ismét Csíkos Dániel vezetésével feszegetheti majd saját határait. A vállalkozó kedvű futók a Vigadótól elrajtolva talpalhatják végig a négy táv valamelyikét. Az önmaga legyőzésére készülő „kocogó tömeg” 5, 10, 25 és 50 kilométeres etap közül választhat.
Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft., a Gyulasport Nonprofit Kft., a Gyulai Agrárház és a Gyulakonyha Nonprofit Kft. támogatásával megvalósuló kihívás 9 órakor startol, az 50 km lefutására hatórás szintidőt szabtak a szervezők.
– A te dolgod csak annyi, hogy eljössz, és feszegeted a határaid, fuss annyit, amennyit még soha – fogalmazta meg korábban a rendezvény krédóját Csíkos Dániel futónagykövet, a rendezvény szervezője.
A részvétel ingyenes, minden rajthoz álló éremmel és oklevéllel gazdagodhat, a táv teljesítése pedig a nemzetközi rendszerbe is bekerül.


























