Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Darók Levente László az újév első babája Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2019. január 02. 14:00
Darók Levente László az újév első babája Gyulán
A kisfiút és édesanyját dr. Párducz László és Mikus Éva köszöntötte a Pándy Kálmán Megyei Kórházban

Darók Levente László az év első újszülöttje Gyulán. A kisfiú császármetszéssel jött a világra január 1-jén 23 óra 34 perckor a Pándy Kálmán Megyei Kórházban. A baba 4 860 grammal és 54 centivel született.

Mikus Éva és dr. Párducz László köszöntötte az év első babáját és anyukáját

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Ahogy azt kisfiú édesanyjától, Kiss Anitától megtudtuk, gyermeküket karácsonyra várták, ám a baba egészen újévig váratta őket. A csanádapácai család már nagyon várta a kis Levente érkezését, aki jelenleg a gyermekkórházban kap ellátást.

Az édesanyát dr. Párducz László, a kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, valamint Mikus Éva köszöntötte. A fürdővárosi mecénás ezúttal is ajándékcsomaggal és pénzt rejtő borítékkal lepte meg az év első kisdedét.

– Immár közel tizenöt éve köszöntöm az év első újszülöttjét. A város kiváló polgáraként nagyon fontosnak tartom az ilyen eseményeket, hiszen ez egy kiemelkedő érzés nekem és az anyukának is.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Dr. Párducz László lapunknak kifejtette, az elmúlt évben is közel ezer szülést vezettek le az intézményben, amely hasonló az elmúlt évek adataihoz. Amint azt az osztályvezető főorvos elmondta, a kisfiú jól van, jelenleg a gyermekkórházban kap ellátást, az édesanya a holnapi napon kerülhet át hozzá.

– Ebben az évben egy évtizedes álmunk válhat valóra azzal, hogy a gyermekosztály beköltözik a szülészeti osztály közvetlen közelébe, ezzel jelentősen javul majd az ellátás minősége a Pándy Kálmán kórházban – tette hozzá a főorvos.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM