Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jól szerepeltek a karácsonyisok a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny döntőjében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Mári Zoltánné Mészáros Andrea • MAGAZIN • 2018. december 14. 14:45
Jól szerepeltek a karácsonyisok a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny döntőjében
Hírek a Karácsonyi-iskolából

Iskolánk 6. b osztályos csapata, a Magyaros hamburgerek a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulóján első helyezést ért el, így meghívást kapott a nagy múltú, rangos magyarverseny országos döntőjére, amelyet Budapesten, a Baár-Madas Református Gimnáziumban rendeztek meg december 8-án.

 

Fotó: Karácsonyi János katolikus iskola 

A csapattagok: Molnár Eszter, Dézsi Bettina, Mári Botond és Papp László nap mint nap szorgalmasan, nagy kitartást tanúsítva és lelkiismeretesen készültek a nagy napra.

Az országos döntőn nemcsak írásbeli, hanem szóbeli feladatokra is készülni kellett, illetve egy rövid, ötperces műsort is be kellett mutatniuk a szakavatott zsűri és a többi csapat előtt, bizonyítva kreativitásukat, színészi képességeiket.

 

 

Fotó: Karácsonyi János katolikus iskola 

Hatodik évfolyamon az ország 28 legjobb magyaros csapata mérte össze tudását, közülük a karácsonyis anyanyelvápoló diákok a 9. helyezést szerezték meg. A verseny élvonalában kiélezett küzdelem folyt, és rendkívül szoros eredmények születtek, így méltán lehetünk büszkék iskolánk kiváló magyaros csapatára.

Életre szóló élmény volt a régi, patinás budai gimnázium épületének falai között az ország legkiválóbb nyelvművelőivel és azok felkészítő pedagógusaival találkozni.

 

 

Fotó: Karácsonyi János katolikus iskola 

Hálát adunk Istennek ezért a csodálatos élményért és eredményért! Köszönet a szervező iskola körültekintő, figyelmes vendéglátásáért! Köszönet a támogató, áldozatkész szülői háttérért, akik folyamatosan segítették a felkészülést és az utazást is!

Eszti, Betti, Boti, Laci! Szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk Nektek! 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)