Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Akár 1 millió forintot is kaphatnak felújításra a társasházak

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • HÍREK • 2018. november 28. 09:45
Akár 1 millió forintot is kaphatnak felújításra a társasházak
A vissza nem térítendő összegre január elsejétől lehet pályázni  

Január elsejétől már igényelni lehet azt a vissza nem térítendő összeget, amely az 1990 előtt épült, minimum nyolclakásos társasházak korszerűsítését könnyítené meg. Gyula város önkormányzatának pályázati lehetőségét november 27-én ismertették nyilvános fórumon a városházán, ahol elhangzott, a vonatkozó rendeletet még hozzáigazíthatják a lakossági igényekhez.

Kónya IstvánKiss Tamásné és Torma Béla 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Kiss Tamásné önkormányzati képviselő a fórumon elmondta, a társasházak felújításának támogatásáról szóló önkormányzati pályázatot a testület szeptemberben fogadta el, és azokra az ingatlanokra vonatkozik, amelyek hozzávetőleg 30 évnél idősebbek. Pályázni 2019. január elsejétől évente kétszer lehet majd, először március 31-ig, majd szeptember 30-ig, a kiírás megjelenésétől kezdődően. A dokumentációt a polgármesteri hivatal mérnöki osztályán lehet benyújtani.

A lehetőséggel a Gyula város közigazgatási területén található, legalább kétemeletes és minimum nyolclakásos, közös vagy lakásszövetkezeti tulajdonban lévő, 1990 előtt épült társasházak élhetnek. Pályázni csak teljes épületre tudnak, ilyen értelemben a helyrajzi szám a mérvadó. Társasházanként legtöbb 1 millió forint igényelhető, de az elvégzendő munka költségének 50 százalékánál nem kevesebb. Fontos tudni, hogy a tételt nem kell visszaadni, ellenben határidőre el kell számolni vele. Az anyagi segítség az éves költségvetésben jóváhagyott keretösszeg erejéig nyújtható az igénylőknek.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Ahhoz, hogy a finanszírozást megkapják, a társasházaknak meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak, mutatott rá Torma Béla képviselő. Először is szerepelniük kell az ingatlan-nyilvántartásban, társasházként vagy lakásszövetkezeti házként. Ha még nincsenek benne, el kell intézniük a bejegyeztetést. Továbbá nem rendelkezhetnek közmű- vagy más jellegű köztartozásokkal, olyan lakókkal a közösségükben, akiknek folyamatosan vannak elmaradásaik, de igazolniuk kell, hogy a tervezet felújítási költség és az adható támogatás összege közti különbséget ki tudják fizetni. Azaz: legalább 4 teljes lezárt évben négyzetméterenként és havonta minimum 20 forint mértékű felújítási alapot képeztek, és az épület felújításához lakás-előtakarékossági szerződést kötöttek lakástakarék-pénztárral. Amennyiben a korszerűsítés engedélyköteles, akkor ezt az engedélyt is be kell mutatniuk.

Torma Béla azt is kifejtette, mire fordítható a finanszírozás. Ennek kapcsán kiemelte: csakis az osztatlan közös tulajdonra. A pályázati összeg így elkölthető tetőszigetelésre, tetőszerkezet-felújításra, bádogozásra, kémények, homlokzatok, központi gépészeti berendezések, csapadékvíz-elvezetési rendszerek, gáz-, csatorna-, villanyhálózat, villámhárítók, valamint lépcsőházak szerkezeti felújítására. Külső nyílászárók cseréjére, meglévő szemétledobók és kaputelefonok korszerűsítése. Már megkezdett beruházásokra viszont nem igényelhető támogatás. A kérelmek megfogalmazásánál érdemes figyelembe venni azt is, hogy sikeres elbírálás esetén ugyanarra az épületre öt évig nem nyújtható be újabb pályázat.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

A benyújtandó adatlapokat a www.gyula.hu/jogtar webcímről lehet letölteni, de a városháza információs pultjánál is elérhetők lesznek. Hiánypótlásra nyolc napig lesz lehetőség, a benyújtott kérelmeket pedig 60 nap alatt fogják elbírálni. Érdemes számolni azzal is, hogy a több lakással rendelkező épületek előnyben fognak részesülni.

Gyula város alpolgármestere, Kónya István aláhúzta, bármilyen segítségre van szükségük a pályázó lakóközösségeknek, nyugodtan forduljanak az önkormányzathoz. Az alpolgármester hangsúlyozta, bízik abban, hogy az a keretösszeg, amelyet Gyula város képviselő-testülete januárban meg fog nevezni, elég lesz az induláshoz, és akár 10–15 társasháznak is jut majd belőle.

A közös érdek miatt Kónya István azt kérte a gyulaiaktól, oldják fel az egymásnak feszüléseket, tegyék félre sérelmeiket, és próbáljanak meg egyazon irányba mozdulni. Mert ahhoz, hogy be tudják adni a pályázatot, a lakógyűlés érvényes határozatára van szükség.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Alt Norbert alpolgármester úgy vélte, a rendelet egy lehetőség, de nincs kőbe vésve, mert ha olyan javaslatok fogalmazódnak meg a lakosság részéről, amelyek akceptálhatók, akkor változtatni tudnak rajta. A tisztségviselő tisztázta, a pályázat meghirdetésével az egyik céljuk az volt, hogy azoknak, akik már takarékoskodnak, adjanak egy támaszt az előrelépéshez, azokat pedig, akik még nem gyűjtögettek össze semmit, sőt odáig sem jutottak el, hogy közös képviselőjük legyen, elbillentség abba az irányba, hogy kezdjék el megszervezni az életüket. Ott, ahol mindenki csak a másikat lesi, és a másikat jelenti fel, a házak le fognak pusztulni, fogalmazott az alpolgármester.

Gyula város főjegyzője, Csige Gábor arra hívta fel az érdeklődők figyelmét, hogy a társasházaknak törvényesen kell működniük ahhoz, hogy a pályázati forrást igénybe vehessék.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Világossá tette azt is, hogy egyetlen társasháznak egyetlen képviselője lehet, nem kettő. A közös képviselő pedig az, akit szabályszerűen választottak meg, vagyis vagy helyben lakó tulajdonostárs, vagy pedig megfelelő végzettséggel és jogosítványokkal rendelkező személy.

Vizsgálni fogják azt is, megtartják-e a pályázók a számukra előírt minimális számú közgyűlést, elkészítik-e a beszámolókat, rendelkeznek-e költségvetéssel, szmsz-szel. Amennyiben szükséges, a hivatal jogi csoportja segíteni fog nekik. A törvényes működés helyrehozása körülbelül fél évet vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy ősszel már azok is benyújthatják kérelmüket, akik ebbe a körbe kerülnek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)