A Hódmezővásárhelyi Szenior Úszó-Vízilabda Club szervezésében létrejött rendezvény színvonalát kiválóan példázza, hogy ötvenhárom egyesület csaknem ötszáz versenyzője szállt vízbe. A kihívás nemzetköziségét román, szerb és szlovák klubok részvétele biztosította.
A rendezvényen a mezőny egyéniben és váltóban csapott össze. A versenyzőket hét korcsoportba osztották be, a kategóriák első három helyezettje érmet kapott.
A gyulai csapat négy úszóval vágott neki a versenynek, akik kiváló eredményekkel tértek haza. Legeza László négy bajnoki címmel és két második helyezéssel zárta a viadalt, Schriffert Józsefné pedig három versenyszámban lett magyar bajnok, és kétszer ért másodikként a célba. Fehér Edit egy aranyéremmel, egy ezüsttel és egy harmadik hellyel fejezte be a versengést, Tóth Ilona pedig egy ezüst- és egy bronzéremmel lett gazdagabb.


























