a verseny a tesztlapok kitöltésével vette kezdetét
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter
Közlekedési versenyt tartottak a Magvető Református Általános Iskolában november 14-én. A programot az iskola alsósainak és családjaiknak tartották, akik tizenegy csapattal neveztek az eseményre.
A helyszínen a program szervezője, Révászné Nagy Gabriella lapunknak elmondta, hogy négyfős csapatok jelentkezését várták az évek óta megrendezésre kerülő megmérettetésre.
– A program a tesztlapok kitöltésével indult, majd közlekedési táblák vezetnek a második, titkos helyszínre, ahol sorversenyeken mutathatták meg a csapatok azt, hogy milyen ügyesek a sportos és kirakós feladatokban – mondta el az esemény szervezője.
A szabályok ismertetése után a csapatok nekifogtak az elméleti tesztlapok kitöltésének, majd a táblák a tornaterembe vezettek, ahol puzzle-darabokat gyűjtöttek össze a legügyesebb családok.
Fotó: Gyulai Hírlap – Szabó Eszter