Forrás: Jegy.hu
Nem volt könnyű ép testtel és ép elmével túlélni Ceaușescu elvtárs univerzumát, valamennyien bele is roppantak. Az 1989. évi köpönyegcsere előtti történetek néha még az autista Robertet is kizökkentik a bumfordiságból. A barna bőrfoteljétől elszakadni aligha tudó véreskezű pártfőmufti, a magyarból románná, majd románból magyarrá minősült Tiberiu Vereș fia ugyanis a kéz alatt beszerzett nyugati banán ízének élvezetén kívül csak látszólag nem ért meg semmit családja és a hazugságokkal átitatott társadalom tragédiájából.
Az értelmi fogyatékkal élő áldozat egy londoni szanatóriumból idézi fel az előzményeket, a betegesnek nevezhető születésétől kezdődően egészen a brit bankautomaták feltöréséig. Mivel szeret mesélni, s a szabad nyugati civilizáció kopár magánzárkájában élhet is eme szenvedélyének, előhozakodik a valós históriákkal, amelyektől korábban, a kommunista tündérmesék környezetében eltiltották. Megtudjuk, hogy az ikerbátya már az anyaméhben megpróbálta megfojtani a köldökzsinórral, majd miután ez szinte sikerült is neki, fejest ugrott a külvilágba, ahol elsőként a kórház jéghideg lépcsőfokával találkozott. Ezt követően, amíg intézetbe nem zárják, folyamatosan rátör öccse életére.
S hogy mindennek ki az oka? Hát az apa, aki egy szívtelen, perverz akarnok, aki rendre a Duna-csatornához és a hírhedt szamosújvári politikai börtönbe küldi vélt ellenségeit, többek között Robert földrajztanárát, aki meg merészeli kérdezni az iskolában, hol találhatók a Nyugati-Kárpátok, és ezzel tudtán kívül államellenes bűncselekményt követ el. És kitörli a képből az osztálytársakat is, akik megelégelik, hogy a megmondóember sérült gyermekének érdemtelenül kell jeles osztályzatot kapnia mindenből, és ezért elverik a szerencsétlent.
De külföldre száműzi fia első szerelmét, Annát is, miután pedofil férfivágyainak ellent nem állva kicsit megmolesztálja a nyilvánosságtól amúgy elzárt otthonukban. A szobafogságra ítélt feleség sem kivétel: a tett után felakasztja magát a mosdóban. Tőle nem messze, a kamrában leli halálát az első bejárónő is, abban a szolgálati panellakásban, amit Vereș elvtárs a fekete Lada mellé kap az állampárttól, vagyis Ceaușescutól, mert az országban kivétel nélkül minden a legfőbb vezérré. S ha kell valami, akkor azt tőle szükséges ellopni.
Robertet elszomorítják az események, amelyekre érző emberként figyel oda. Megrendíti, hogy a bolti eladó a földön fetreng a nevetéstől, amikor az üres üzletben banánt akar tőle vásárolni Anna részére, s kiábrándul, amikor nem az ő osztályát adja be a tévé, hanem helyettük egy másikat, egy napfényben tündöklőt, mert a kommunizmusban nem eshet az eső, s nem fordulhat elő, hogy nem nő ki a pártelnök és kormányfő propaganda-rendezvényére a piros virág.
Megrendíti az is, hogy az apja temetésén két táborra szakadnak a gyászolók: egyesek az egekig magasztalják, mások paradicsomokkal dobálják meg a koporsóját. Merthogy 1989-ben az apa nemzetiséget és elvhűséget is cserél: templomba járó, emberszerető, nemzetmegváltó elöljáróvá, börtönviselt polgári áldozattá, s példamutató szülővé változik, így temetik el szép és megható beszédek kíséretével, mint egy hőst, egy mártírt. Robert ezt ugyan elkönyveli, de lelki tisztaságában nem talál rá magyarázatot. Velünk együtt marad a kérdéssel: ha mindez így van, akkor mégis ki vagyok én?
