Fotó: Gyulai Hírlap
A tragikus hírt, ami a lélegzetemet is elfojtotta, a Nemzeti Sport oldalán olvastam: Elhunyt Christián László aranydiplomás testnevelő tanár, sportvezető, nemzetközi minősítésű síoktató, újságíró.
Döbbenet!
Majd Lacussal, ahogyan Ő szólította fiát, beszéltem, aki elmondta, hogy édesapja a végsőkig hősiesen küzdött.
Ki gondolta volna, hogy az idő kerekét egyszer majd azért kell visszatekernem, hogy emlékezzek egy olyan emberre, akinek a sport volt a világ közepe, akivel pályám kezdetén együtt dolgozhattam az akkori városháza ifjúsági és sport osztályán.
Nevelt, tanított, vezetett, segített. Néha még a focimeccseimre is eljött fiával, aki akkor még kisbiciklijén próbálta tartani a tempót, Ágika, Egérke – a lánya pedig édesapja biciklijének a gyereküléséből mosolyogva követte az eseményeket. Idilli kép volt számomra…, amiben benne volt a család szeretete, a gondoskodás, a törődés. Azt próbálta tovább adni, amit a papától, az édesapjától, id. Christán Lászlótól kapott, aki szintén országos hírű testnevelő tanár és sportvezető volt.
Gondolkodásában mindig előrelátó volt, sportosan szólva beelőzte saját korát, kereste az új lehetőségeket tetteiben. Már akkor, a mindennapos testnevelésórák, a tömegsport fontosságáról, a rekreáció jelentőségéről beszélt, amikor még az nem volt divatos.
Testnevelő tanári pályafutását a Gyulai Szakmunkásképző Intézetben kezdte, majd egy ideig tudományos munkatársa volt a Magyar Testnevelési Főiskola Kutatóintézetének. 1976-tól – hazatérve a fővárosból – negyedszázadon át irányította Gyula város sportéletét, de a későbbiekben is kamatoztatta sportmenedzseri tudását.
Tisztelte az időseket, és felnézett rájuk, azokra, akik minden körülmények között emberek tudtak maradni. A rendszerváltás hajnalán Becsi Karcsi bácsival, Györgydeák Zoli bácsival csillogó szemekkel nagy beszélgetéseket folytattak az akkori városi sportosztályon, a helyi sportélet nagy öregjeivel.
Élvezte a szervezőmunkát, sportrendezvények lebonyolítását. Folyamatosan képezte magát, atlétika-, kézilabda-, kosárlabda-, tenisz-, vívóedző, valamint nemzetközi minősítésű síoktató képesítést szerzett. Megszámlálhatatlan hazai és nemzetközi versenyen versenybíróként tevékenykedett.
A gyulai sportélet hangja volt. A város sporteseményeiről nagy lelkesedéssel tudósította a sportrajongókat a Gyulai Hírlap hasábjain, de a Gyula Rádióban és a Gyula Televízióban is folyamatosan jelen volt.
1954 telén a gyulai Kálvária-dombon állt először édesapja fa sílécére, melyet a II. világháborús fogságból hozott magával. Így az sem véletlen, hogy a síelés lett nagy szerelme. A sísport nagyköveteként sok száz Békés megyei embert tanított meg síelni a szlovákiai Tátrában, Ausztriában, Franciaországban és Olaszországban. A havas lejtőkön a tanítványait mindig így biztatta: Felzárkózni! Felzárkózni!
Igazi lokálpatrióta volt! Gyűjtött minden írást, kiadványt, ami Gyula városával kapcsolatosan megjelent.
Flórika, a felesége a végsőkig társa volt, de az utolsó időkben barátaira is támaszkodhatott. Megható pillanat volt, amikor betegségével dacolva, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély parkjában Goda Péterrel sétálva a következő idézetet mondogatták: Vesd meg konokul a lábad, és ha üzensz egy régi hű barátnak, vállával támasztja a vállad”. (Ez az üzenet egy ajándék vázára is felkerült.)
Az utolsó napjain lánya, Ágnes mondogatta neki: Apus, ügyes voltál, szépen lefutottad a versenyt” – ekkor mosoly jelent meg az arcán.
Jó kedélyű, vidám ember volt. Tevékeny élete, emberi jelleme példa lehet minden gyulai polgárnak. Megcselekedte, ami számára megcselekedni adatott. Megszólalt az égi sípszó, gyászol a gyulai sportvilág.
Laci bácsi, reméljük, a Jóisten a legjobb sípályát jelölte ki számodra.
Christián László 75 éves korában türelemmel viseltetett betegsége után visszaadta lelkét Teremtőjének.
Nyugodjon békében!
