Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Következik az újabb harcosok éjszakája

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. június 12. 14:00
Következik az újabb harcosok éjszakája
Idén is nagy csatákat ígér a díjmentesen látogatható Fight Night gála

Több mint húsz izgalmas mérkőzéssel várja az érdeklődőket a Fight Night gála június 16-án, szombaton 18 órától a várkertben. A harcművészet legnagyobb Békés megyei rendezvényén egy MMA magyar bajnoki címmérkőzést és egy K–1-es négyes tornát is láthatnak a szurkolók.

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Ahogy azt Niedermayer Zsolt főszervező elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan színvonalas mérkőzéseket láthatnak a rendezvényre kilátogatók. A helyszínen a hazai versenyzők mellett külföldi harcosok is megmérettetik magukat. Az egész estét betöltő összecsapás-sorozatban a kempó, az MMA, a WMMA , a K–3, a K–1 és az ökölvívás szerelmesei is jól fognak szórakozni.

Az WFC MMA magyar bajnoki címéért Niedermayer Bence és Lepsényi Zoltán csap majd össze, a gála legérdekesebb része azonban a K–1 szabályrendszer négyes tornája lesz majd. Szilágyi Áron, Szőke László, Petrina Pál és Szűcs Roland a WFC magyar bajnoki övéért vívja meg csatáit.

Az ökölvívást kedvelők a gyulai Bimbó Lajosnak, Kovács Ákosnak és ifj. Surman Zoltánnak szurkolhatnak. Utóbbi Damir Gabric ellen veszi fel a kesztyűt.

Az ukrán és szerb versenyzőket is a soraiban tudó mezőny este 18 órakor vág neki a küzdelmeknek.

– A rendezvény megtekintése ingyenes, várunk szeretettel minden érdeklődőt – adta át meghívóját Niedermayer Zsolt.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)