Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Horváth Soma betörte a felnőtt mezőny kapuját

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2018. május 27. 14:00
Horváth Soma betörte a felnőtt mezőny kapuját
A fürdővárosi vívó a nyolcadik helyen végzett a felnőtt férfi tőr válogatón

A budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok adott otthont a szezon utolsó felnőtt férfi tőr válogatójának május 26-án. A következő évad előválogatójaként is fontos versenyen a Gyulai SE 14 éves versenyzője is a pástra állt.

A felnőttek között is nagyot vívott Horváth Soma

Fotó: Labos Bence

A negyvenöt indulót felvonultató mezőny legfiatalabb tőrforgatójaként rajtoló gyulai versenyző villámrajtot vett a fővárosi megmérettetésen. A csoportkörben csupán az első asszóját vesztette el, a további négyet meggyőző magabiztossággal gyűjtötte be. Soma elmondása szerint, a vesztes csörte után még jobban akarta, hogy felkerüljön a táblára.

 

 

Fotó: Labos Bence

A főtáblára kerülés után sem csökkent a fürdővárosi tőröző lendülete, hiszen előbb egy 15–9- es sima párharcot, majd egy 15–13-as győzelmet vívva került be a nyolcas döntőbe. A legjobb nyolc versenyző között már kijött a többévnyi különbség, hiszen Soma 7–15-ös eredménnyel alul maradt a későbbi harmadik helyezett Nedeljkovic Matejával (UTE) szemben.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Labos Bence

Horváth Soma a fővárosi válogatót a mezőny legfiatalabb tagjaként a 8. helyen fejezte be. A Gyulai SE versenyzőjének a tanév vége a következő szezon kezdetét is jelenti, ennek megfelelően Somára a ballagás előtt még edzőtáborozás és további két előválogató is vár.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)