Több hangszer is előkerült a fellépők tarsolyából ezen az estén, amihez Sebestyén Márta ennyit fűzött hozzá: ötgyermekes anyaként Juditnak száz keze van. És valóban, gyakran tűnt úgy, hogy ez igaz. Hisz nem egyszer fordult elő, hogy a bal kezével csembalózott, a jobbal orgonált, a lábával dobolt, és mindenekfölött régizenét énekelt.
Sebestyén Mártához ezúttal is a furulyák kerültek, amelyekből bizony dupla is akadt. Mint mondta, Békés megyei anya lányaként örömmel jön Gyulára, s jönni fog még, ha hívják. A művésznő születése óta él a zene bűvöletében, főként édesanyjának köszönhetően, aki zenepedagógus, és nem mellesleg Kodály Zoltán egykori tanítványa.
A Pünkösdnek jeles napján… című műsorában a két előadó kódexekből és szájhagyományból összegyűjtött egyházi és világi zenékből szemezgetett. A hallgató szinte észre sem vette, mikor váltottak át a sok évszázad előtti könnyűzenéről a népdalra, a két műfaj tökéletesen kiegészítette egymást.
Az első blokkban a koraközépkor két dallama csendült fel: egy gregorián Mária-ének és egy Szent István dicséret Moldvából, majd egy Zsigmond kori latin énektöredék Krisztus feltámadásáról. A bevezetőt a Kánai menyegző és a Kájoni-kódexből merített Igaz Messiás története követte. A zenekari hangzás miatt utólag már bánhatja az ember, hogy nem jegyezte fel, mikor melyik hangszert szólaltatták meg, hogy kiderítse, miben rejlik a két hölgy közös muzsikálásának varázsa.
A folytatásban előadott régi stílusú legényválogató ének népi formáját Kodály Zoltán gyűjtötte a 20. század elején Nyitraegerszegen. Története az Elment a két lány virágot szedni című nótában foglalható össze, amely a Háry Jánosból ismert sokak számára. Alapja azonban négy-ötszáz évvel korábbi, legrégibb szövegváltozata is évszázados, hisz az 1755-ös Miscellanea nevű erdélyi énekeskönyvben maradt fenn.
Egy szusszanásnyi időt a pihenőpercekből Andrejszki Judit arra használt fel, hogy bemutassa publikumának a csembalót. Elmondta, bár sokan annak tartják, nem a zongora őse, hisz a csembaló valójában egy pengetős hangszer. A 15. századtól használták, és virginálnak is nevezték. Az erdélyi főúri házakban nagyon elterjedt volt, többek között Bethlen Gábor, Apafi Mihály udvarában is zenéltek rajta. Előbb a reneszánsz, majd a barokk kamarazenének lett az alaphangszere, a későbbikben viszont szólóhangszerként is befutott. A 17–18. században hatalmas hosszúságúra kezdték építeni, így egyre nagyobb hangerőt adott ki. Brandenburgi Katalin egyik virginálját a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik, ebbe akkoriban egy ékszerdobozt és egy varródobozkát is beépítettek, ami azt jelzi, hogy napi használatban volt.
A tudományos ismeretterjesztés „súlyosságát” a 16–17. századi Vásárhelyi daloskönyvből előadott tréfás szerelmi ének oldotta fel észrevétlenül.
A konkrét pünkösdi összeállítás csak ezután következett, magját a Kodály Zoltán-féle gyűjtések és a délalföldi hagyaték alkotta. A sort a Csíksomlyói zarándokének zárta, amely az álhírekkel ellentétben nem is annyira ősi, hisz Bartók Béla komponálta az Este a székelyeknél című darab részeként, szöveget is utólag kapott: ezt vagy egy szolnoki kongregációs tag, vagy pedig a tamási tiszteletes írta.
A produkcióba az egyes korszakok jellegzetes pajzánságai is belefonódtak. A két hölgy például három megközelítésben, angol, magyar és olasz nézőpontból énekelt arról, amikor a hölgyek rábeszéléssel vezetik be a legényeket a takaró alatti szép tájakra.
Azt is megtudtuk, mi a különbség az angol és az olasz szerelmi dalok között. Hát ez: az angol azt mondja, ha nem szeretsz, meghalok, az olasz viszont csavar rajta egyet, és így fogalmaz:: ha nem szeretsz, akkor biztosan meghalsz.
A zene mellett természetesen a költészet is nagy hangsúlyt kapott a pünkösdi műsorban. Meghallgathattuk, milyen Petőfi Sándor A virágnak megtiltani nem lehet című verse magyarszováti dallamra, felidézhettük magunkban Csokonai Vitéz Mihály jóvoltából A reményhez titkait, József Attilával pedig mélabúzhattunk egy kicsit az Én, ki emberként… strófái mentén, amelyekhez Sebő Ferenc passzított balkáni hangzású dallamot.
Az Almásy-kastély meghívottjai arra is tekintettel voltak, hogy idén Mátyás királyt ünnepeljük, ezért egy ehhez kapcsolódó egységgel is előálltak. Ebben hangzott el egy nóta a moldvai Nyisztor Bertalanné modorában, egy dalidézet Aragóniai Beatrix spanyol udvarából és egy régi magyar tánc, ami Árpád-házi Jolán aragóniai királynéval és az ő urával, I. Jakabbal teremtett kapcsolatot.
A pünkösdi koncert egy 16. századi lengyel zsoltárral, és azzal az ígérettel ért véget, hogy lesz folytatás.