Vágásbemutató
Fotó: Bucskó Gyula
A kezdetekről a Gyulai Kolbászmúzeumban beszélgettünk dr. Csarnai Józseffel és Durkó Károllyal, A gyulai kolbász története – újratöltve! című könyv szerzőivel. A helyszínválasztás sem volt véletlen, hiszen a múzeumnak 2008 óta az 1868-ban átadott közvágóhíd ad otthont.
Idén ünnepeljük a gyulai húsipar alapításának 150. évfordulóját. A történet felelevenítéséhez Gyula múltját is ismernünk kell – kezdte dr. Csarnai József.
– A város születése az Árpád-kor végére tehető, akkoriban Gyulamonostorának hívták a települést. Gyula első hiteles említése Károly Róbert 1313-ban kelt két oklevelében található, 1332-ben a település már ezen a néven szerepelt a krónikában. Károly Róbert több kiváltságot is adott a városnak: bíró- és elöljáró-választási jogot, valamint vásártartási jogot. Az 1390-es években már egy 44 településből álló uradalom központja volt Gyula, a kapott privilégiumok kiemelték a környező települések közül, ide vonzották a környék lakóit, iparosait.
– A kiváltságok kiterjesztését a tulajdonos Maróti János is tovább folytatta, így a város már maga szedhette adóját, és polgárai felett maga bíráskodhatott. Maróti építtette olasz építészekkel a Körös egyik kanyarulatában a gyulai téglavárat – idézte fel dr. Csarnai József.
Mátyás király 1482-ben fiának, Corvin Jánosnak ajándékozta a gyulai uradalmat, és a főispáni, alispáni és szolgabírói tisztséget a gyulai várhoz kapcsolta. Ezzel Gyulát véglegesen a megye székhelyévé tette. A török előtti Gyula a 16. század elején élte fénykorát. 1525-ben már mintegy háromezer lakosa volt, és fontos szerepet töltött be az iparban, a kereskedelemben és a kultúrában. A település ekkor a szabad királyi városokat követő 8-10 legnagyobb város közé tartozott.
A török hódoltságból a város lassan tért magához, még 1715-ben is csak száznegyvenöten lakták. A mocsaras, lakatlan békési területek döntő részét a kuruc szabadságharc bukása után kapta meg az osztrák császári udvartól Harruckern János György szolgálatai fejében. A környékről katolikus és református magyar családok érkeztek, majd 1724-től a Rajna vidékéről németeket is telepített a városba az új földesúr. A németek külön bírót választottak, majd létrehozták az önálló közigazgatású Német-Gyulát, amely 123 éven át önálló városként létezett. A várban maradt katonaság szétszéledt, de a román családok egy része a kastélyban vállalt szolgálatot, és letelepedett a közelben, így született meg a gyulai Miklósváros, vagyis Románváros – mesélte dr. Csarnai József.
Vágóhíd 1880 körül
– A vásárjogot a Harruckernek Gyulára telepedésekor kapta vissza a város, s az a 19. században is megmaradt – vette át a szót Durkó Károly. – A 18-19. században a városé volt az Alföld legnevezetesebb, legforgalmasabb vására, amely országos, sőt sok vonatkozásban közép-európai hírnevet szerzett.
A gyulai kolbászról szóló könyvben is szerepel Kóhn Dávid visszaemlékezése a gyulai vásárokról. Írásában négy nagy vásárról beszél: a téli, január 25-i, Pál-napinak nevezettről; a tavaszi, áldozócsütörtököt követő Exaudiról (húsvét utáni 40. napi kivonulás); a júliusban tartott, „futónak” nevezett nyáriról; valamint a Kisasszony-napi őszi vásárról, amely általában szeptember 8-án kezdődött.
A téli vásár, mely a sertésfelhajtásról volt nevezetes, páratlan volt az országban és – mondhatni – egész Európában. A Pál-napi vásáron 60-70 ezer sertés felhajtása silánynak számított, rendesen 100-120 ezer darabra terjedt. Az Alföld és a Partium uradalmai, latifundiumai, középbirtokai a gyulai téli vásáron árusították sertéseiket. Sok közülük már novemberben-decemberben ideszállította állományát, a Kisváros valamennyi házának udvara aklokkal volt tele. Volt olyan porta, ahol tízezer disznót tudtak elhelyezni. A Gyulán kialakuló sertésárak országosan, sőt Európa-szerte meghatározók voltak. Jöttek a kereskedők Győrből, Kőbányáról, de Drezdából, Münchenből, Zürichből és máshonnan is.
A tavaszi vásár már sokkal kisebb volt sertés tekintetében, viszont marhából 30-40 ezer darabra rúgott a forgalom. Ezen a vásáron volt a legnagyobb a szerszámfa-felhozatal. Az Erdőhátról, a bihari és erdélyi hegyekből száz meg száz szekéren hozták a magyarok, a románok a sok létrát, dézsát, vályút és egyéb faneműeket, nemkülönben a faszenet és a meszet.
A „kisvásár” július közepére esett, ezen különösen nagy, tízezrekre rúgó volt a lófelhajtás, a nyomtatás küszöbén ugyanis nagy szükség volt az állatokra. A Bárdoson túli vásártéren az állatvásárok alatt rengeteg lacikonyha üzemelt, a környék összes cigány és rezesbandája itt játszott fülsiketítő lármával. Megjelentek az első hentesmesterek is, akik itt adták el termékeiket, mert a parasztember csak vasárnap evett húst, a hentesárukat a vásárokon fogyasztották el a városba érkezők is. Talán ennek tudható be, hogy az első „nevesített” hentesmester, Ronge Ferenc, aki Franciaországból érkezett hozzánk, tönkrement.
A gyulai húsipar gyökerei a vásárok mellett a mészárszékekkel és a vágóhidakkal összefonódnak. A köztudatban az ragadt meg, hogy a gyulai húsipar alapítási évének 1868-at tekintjük, ezért ünnepeljük most a százötven éves évfordulót. Bár valóban ez a vágóhíd volt az első kőből épült, maradandó épület, az első gyulai vágóhíd felállítása már 1848-ban megtörtént. Ebben az időben a mészárszékek a házaknál vágták le az állatokat, ami a városi elöljáróság számára feltehetően nem biztosította átláthatóan a városi lakosság és intézmények ellátását. Gyula városa ezért a városháza udvarán állított fel vágóhidat, máshol elkobzás terhe mellett megtiltotta a vágást. 1857-ben az elöljáróság a város szélén, a Bika kocsma mellett építtetett vágóhidat, de a faépület nem sokáig állta a sarat, 1862-ben már beázott, ezért a mészárosoknak ismét megengedték a vágást a saját házuknál. Végül Nuszbek József építőmester elkészítette az új, kőből épült közvágóhíd tervét, amelyet el is fogadtak, s 1868-ban át is adtak. Ettől az időponttól számítjuk hivatalosan a gyulai húsipar létrejöttét. A történetről részletesen A gyulai kolbász története – újratöltve! című könyvben olvashatnak az érdeklődők.
Az 1857-es esztendő újabb fontos eseményt tartogatott az itt élők számára. Június 15-én egyesült Német- és Magyar-Gyula, ezzel új város született. Országos jelentőségű intézmény lett a megyei kórház, a tüdőszanatórium. Létrejött a tejporgyár, és két kiváló hentesmesternek köszönhetően világhírűvé vált a gyulai kolbász. Erről fogunk következő cikkünkben megemlékezni.
A régi vágóhíd az 1900-as évek elején
