Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nemzetközi versenyen választják ki a legjobb magánfőzött és kisüzemi söröket

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2018. március 27. 14:25
Nemzetközi versenyen választják ki a legjobb magánfőzött és kisüzemi söröket
A Gyulai Kézműves Sörfesztiválon hirdetik ki a Central European Beer Awards győzteseit

Június 7. és 10. között rendezik meg először a Gyulai Kézműves Sörfesztivált, amelynek kísérőrendezvényeként hirdették meg a Central European Beer Awards elnevezésű, a házi sörfőzők és kisüzemi sörfőzdék számára kiírt versenyt – erről tartott sajtótájékoztatót március 27-én Görgényi Ernő polgármester, Bora Imre fesztiváligazgató, valamit Fabulya Attila versenykoordinátor.

fabulya attilagörgényi ernő és bora imre

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

– A gyulai gazdaság egyik legjelentősebb ágazata a turizmus – kezdte Görgényi Ernő. – A turizmus sikerét, az évről évre történő növekedést nagyon imponáló számok támasztják alá: mind a Gyulán eltöltött vendégéjszaka számok, mind pedig az ágazat által produkált adóbefizetések, valamint a fejlesztések és az általuk teremtett munkahelyek száma is ezt tükrözi.

A polgármester kiemelte, hogy az állandó fejlődéshez szükség van turisztikai attrakciókra – mint például a vár, a kastély vagy a fürdő – de kellenek olyan rendezvények is, amelyek időszakosan biztosítják a vonzerőt a város számára.

– A Bora Kft. a legjobb partnereink közé tartozik, hiszen a pálinkafesztivál újratervezése is az ő sikerük, ezért is fogadta nyitottan a város önkormányzatának vezetése azt a megkeresést, amely egy kézműves sörfesztivál elindítására vonatkozott. Ebben komoly fantáziát látunk, hiszen egyrészről van egy szervezőcsapat, amely már bizonyított, másrészről találtak egy olyan témát, amely felfutóban van az országban.

– Gyula egy olyan meghatározó turisztikai célpont a megyében, amely minden rendezvényre méltó – mondta Bora Imre. Megtudtuk, hogy az első gyulai Kézműves Sörfesztivált június 7. és 10. között rendezik, amelynek alapvető célja a kisüzemi és kézműves sörök, valamint a kulturált sörfogyasztás népszerűsítése lesz.

– Nem csupán egy fesztivált, hanem egy szakmai rendezvényt is szervezünk, amely már elindult a napokban – emelte ki a fesztiváligazgató. Megtudtuk, hogy a klasszikus fesztiválelemek mellett – a pálinkafesztiválhoz hasonlóan – egy versenyt is hirdetnek a kézműves és házi sörfőzők részére, valamint egy szakmai konferenciát is rendeznek június 8-án a Hunguest Hotel Erkelben, amelyen a sörfőzőmesterség rejtelmeibe nyerhetnek betekintést az érdeklődők.

A verseny részleteiről Fabulya Attilától tudtunk meg többet: mint mondta, a Central European Beer Awards egy fontos mérföldköve lesz a magyar sörkultúrának, ugyanis olyan verseny még sosem volt, ahol a magánfőzött termékek mellett, a kisüzemi sörök is megjelennek. A verseny nemzetközi, így a bírálás is egy nemzetközi rendszer szerint történik. A szervezők már felvették a kapcsolatot a környező országokkal is – a legtöbből már visszajelzés is érkezett. A verseny fővédnöke Hegyesné dr. Vecseri Beáta, a Szent István Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékének professzora lesz.

A versenyen házi sörfőzők és kisüzemi sörfőzdék kategóriákat indítanak: mindkettőben kiosztanak arany, ezüst, bronz, valamint champion minősítéseket, valamint hirdetnek egy-egy Grand Champion győztest is. Az érdeklődők a sorfesztivalgyula.hu oldalon nevezhetnek a versengésbe.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Tóth Péter

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)