Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Koszorúzással emlékeztek Halmos Bélára

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.HÍREK • 2017. december 09. 08:20
Koszorúzással emlékeztek Halmos Bélára
Megkezdődött a népzenész nevét viselő kétnapos fesztivál

KOszorúzás Halmos Béla emléktáblájánál 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Koszorúzással kezdődött a kétnapos Halmos Béla Fesztivál december 8-án Gyulán, a Széchenyi-díjas népzenész, népzenekutató Ecsedi utcai szülőházánál.

Az emléktáblánál néptáncosok és -zenészek körében tisztelegtek Halmos Béla munkássága előtt. Az ünnepségen elhangzott: a szombathelyi születésű népzenész ezer szállal kötődött Gyulához. Részt vett a hangszeres népzenei és táncházmozgalom elindításában, továbbá alapító tagja volt a Sebő-együttesnek. 1990-ben a Kalamajka zenekar prímása lett. Tanított a Zeneakadémián, tudományos főmunkatársa volt a Magyar Művelődési Intézetnek, megszervezte a hangszeresnépzene-kutató csoportot, és létrehozta a táncházarchívumot.

Patyi Zoltán, a fesztivál szakmai vezetője a megemlékezésen úgy fogalmazott: a programsorozat – melyet december 8–9. között rendeznek meg – nem a búslakodásról szól. Kiemelte: a rendezvény lényege a közös muzsikálás és tánc.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A szülőháznál a város nevében Kónya István alpolgármester, valamint Patyi Zoltán helyezett el koszorút méhkeréki hagyományőrző táncosok, a Kovács zenekar, valamint Béla zenész és barátai körében.

Az Erkel Ferenc Művelődési Központban előadással folytatódott a fesztivál, este pedig táncházzal várták az érdeklődőket.

Szombaton 13 órától 15 óráig gyermektáncházat tartanak a Kultur Caféban, 19 órától pedig Halmos Béla és a Mezőség címmel adnak műsort a művelődési házban. A rendezvényt táncház zárja, amely 21 órakor kezdődik a gyulai művészeti iskolában.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)