Delejes döntetlennel búcsúztak a hazai szurkolóktól a Barna-csapat tagjai
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
Gyulasport NKft.: Varga M, Nagy I. 6, Szappanos R. 1, Tóth M. 1, Gyepes R. 2, Boruzs B. 8/3, Szabó L. 9/5. Csere: Hudák D., Bicskei B 2/1, Szőke D. és Csukás O. Vezetőedző: Barna Károly.
Mint azt Máthé Istvántól, a Gyulasport NKft. kézilabdaszakágának technikai vezetőjétől megtudtuk, gyulai csapat nem a legjobb előjelekkel érkezett erre a mérkőzésre.
– Sajnos hazai pályán is csak igen tartalékosan, sok sérülttel tudtunk kiállni. Ennek ellenére a lányok úgy álltak fel, hogy mindenáron győzni szeretnének.
Az első félidőben rögtön magához ragadta a kezdeményezést a hazai együttes, akik a 8. percre 6–3-as vezetést harcoltak ki maguknak. Igazi harc folyt ugyanis a pályán, hiszen mindkét csapat presztízsnek tekintette a mérkőzést.
Ahogy telt az idő, úgy adta le előnyét a fürdővárosi gárda, a 19. percben 7–8-ra már vendégeknél volt az előny. A játékrész további részében felváltva találtak a csapatok a kapuba, a Barna-együttes nem hagyta két gólnál többel meglépni riválisát. A félidei 14–15-ös állás azonban érhetően nem tetszett a hazaiak kapitányának.
Már a második félidő elején meghozta eredményét a kapott fejmosás, hiszen Nagy Izabella gólja az egyenlítést, míg Boruzs Barbara találata már a vezetést jelentette az újra felrázott vendéglátók számára.
Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos
A gyulai lányok egyre jobban fokozták a tempót, így a 20. percre 26–21-es hazai vezetést konstatálhattak az eredményjelzőre pillantó szurkolók. A fordulatos és igen kemény derbi azonban tartogatott még meglepetést, hiszen Barna Károly két meghatározó játékosa is elhagyni kényszerült a pályát, amikor is harmadik két perces büntetésük után piros lappal „jutalmazták” őket. Az 57. percben még három góllal vezettek a hazaiak, azonban a két kizárásnak és büntetőnek köszönhetően a vendégek két perc alatt három gólt varrtak be a gyulai kapuba, így mentve döntetlenre az igencsak hullámzó mérkőzést.
A Gyulasport NKft. ifjúsági csapata döntetlenjével is feljebb lépett a ranglétrán, hiszen a pillanatnyilag a második helyen áll a pontvadászatban. A következő fordulóban a fürdővárosi második vonal az igencsak verhető Szolnoki KCSE otthonába maradhat a bajnoki dobogón.