Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Receptekkel, fotókkal és interjúkkal gazdagították a helyi kolbász történetét feldolgozó kiadványt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2017. november 09. 14:30
Receptekkel, fotókkal és interjúkkal gazdagították a helyi kolbász történetét feldolgozó kiadványt
A könyv a Gyulai Évszázadok Alapítvány gondozásában jelent meg

Sajtótájékoztatón számoltak be legújabb kiadványuk megjelenéséről a Gyulai Évszázadok Alapítvány tagjai. A november 9-én megtartott eseményen kiderült: megjelent a  Gyula régen és ma könyvsorozat 13. kötete, a Gyulai kolbász története – újratöltve! címmel.

sajtótájékoztatón mutatták be a kötetet

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

A Várkonyi bisztró és bárban megtartott eseményen Durkó Károly kérdésünkre elárulta: ezúttal 224 oldalon, új tartalommal, fotókkal és a Gyulai Húskombinát történetével kiegészítve jelentették meg a már korábban kiadott könyvet.

Kiderült: az új kiadvány kiemelten foglakozik a Gyulai Húskombinát és az elmúlt 70 év történetével, a korábbi mélypont után induló újrakezdéssel. A 12 évvel ezelőtt készült interjúk mellett a közelmúlt történéseiről, az üzemi szintű húsipar megmentésének eseményeiről Daka Zsolt számol be a könyv lapjain.

– Jövőre ünnepeljük a gyulai húsipar születésének 150. évfordulóját. Alapítványunk ezért egy különleges ajándékkal szerette volna meglepni a várost, így 12 év után ismét feldolgoztuk hentesiparunk történetét – emelte ki Durkó Károly. Hozzátette: több interjúval igyekeztek színesíteni a Gyulai kolbász helyi történelemkönyvét.

Dékány Ferenccel a 2005 után történt változásokról és saját életútjáról beszélgettünk. Zám Andrástól megtudtuk, érdemes-e újra vágóhidat építeni Gyulán, és azt, hogyan kellene tervezni a jövőt. Megszólal Ruck János, a Gyulai Húskombinát utolsó vezérigazgatója is, aki az utolsó évek szinte kilátástalan küzdelméről árult el fontos információkat – mutatta be a kiadvány legújabb fejezeteit annak szerkesztője.

A helyszínen bemutatott albumban a rengeteg kép és illusztráció mellett két régi gyulai kolbászreceptet is megismerhet az olvasó, emellett több, helyi kolbásszal készült ételrecepteket is bemutatnak a hamarosan megjelenő könyvben.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Dinya Imre az eseményen örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete is szerepel a felújított kiadványban, ahogy a helyi kolbászmúzeum is. 

Gila Éva, a Gyulahús Kft. marketingmenedzsere azt emelte ki, hogy a kiadvány hiánypótló, hiszen a korábbi változathoz képest rengeteg új információt szerepel abban.

Dr. Csarnai József a könyv tartalmi részének megvalósulását segítette. A Gyulahús Kft. munkatársa kiemelte: 70 évet igyekezett összefoglalni a könyv egyik fejezetében, melyből negyvenet ő maga is a helyi húsiparban töltött, kilenc vezérigazgató alatt „szolgálva a céget”.

A gyulai kolbász történelmét áttekintő kiadvány november 17-től kapható az alábbi helyszíneken: IQ Könyvesbolt (Kossuth tér), Máté Papír és Nyomtatványboltok (Damjanich utca – a postánál, Jókai utcában), Mogyoróssy János Városi Könyvtár (Városház utca 13.), Tourinform Iroda (Gyula, Kossuth Lajos utca 7.). 

Az album bemutatója november 16-án csütörtökön 18 órától lesz a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)