Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A vezetés közbeni telefonálás veszélyeire hívták fel figyelmet

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. HÍREK • 2017. november 08. 10:00
A vezetés közbeni telefonálás veszélyeire hívták fel figyelmet
Fiataloknak szervezett programot a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság

A Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a mobiltelefon vezetés közbeni használatának veszélyeit bemutató programot szervezett november 7-én a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziumában. A élet nem visszahívható elnevezésű rendezvényen a vezetői engedéllyel rendelkező, 17 és 20 év közötti fiatalokat szerették volna megszólítani a szervezők.

____Eredeti-P1250962.JPG

A rendezvényen a 17 és 20 év közötti korosztályt szólították meg 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Mint azt Hudák Pál rendőr ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság elnöke elmondta, a téma ugyan valamennyi korosztályt érinti, de a középiskolásoknál különösen aktuális.

– Kevés vezetői tapasztalattal illetve rutinnal rendelkeznek, és sokat használják a mobiltelefonjukat.

Hudák Pál kifejtette, Békés megye baleseti adataiban a tavalyi helyzethez viszonyítva kedvezőtlen tendencia figyelhető meg, ugyanakkor az év első tíz hónapjában kevesebb fiatal okozott személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet, mint az előző év azonos időszakában.

Püski Attila igazságügyi műszaki szakértő balesetek elemzésén keresztül mutatta be a fiataloknak, hogy aki vezetés közben mobiltelefont használ, megosztja a figyelmét. Ilyenkor nagy a kockázata annak, hogy a járművezető késve reagál bizonyos forgalmi helyzetekre, és balesetveszélyes helyzetbe kerül, vagy balesetet okoz.

 

____Eredeti-P1260019.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A program további részében Dobókői György, a Közlekedéstudományi Egyesület Békés Megyei Szervezetének elnöke, a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság társelnöke egy érdekes vizsgálatot elemzett. A szervezet azt vizsgálta, hogy hogyan hat a gépjárművezetőkre, ha vezetés közben mobiltelefont használnak, mennyire tudnak beszélgetés közben koncentrálni.

A beszédek után a diákok egy pályán tehették próbára magukat, úgy vezettek autót az iskola udvarán, hogy közben a saját mobiltelefonjukon beszéltek. A feladatok végrehajtása után a szakemberekkel együtt értékelték a teljesítményüket, és összegezték a tanulságokat.

Mint azt Benkő Mihály, a Békés Megyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatalának osztályvezetője elmondta, olyan feladatsort dolgoztak ki, amelyet a programon résztvevők telefonnal és telefon nélkül is teljesítettek. A kapott időeredmények és a manőverezés pontosságának összehasonlításával igazolható, hogy milyen mértékű veszélyekkel járhat a vezetés közbeni telefonálás.

 

____Eredeti-P1260028.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A bemutató vezetés során az egyik diák telefonnal a kezében vezette végig autóját az akadálypályán, közben pedig Benkő Mihály kérdésekkel bombázta. A végeredmény megdöbbentő volt, hiszen közel egy perccel volt hosszabb az pálya megtételének ideje, mint amikor nem használta mobiltelefonját.

– Ez a bemutató is bizonyítja azt, hogy ha megnő a forgalomban megtett idő, akkor a cselekvési és az észlelési idő is megnövekszik. Ebből adódóan növekednek azok a méterek, amikor az autóvezető nem cselekszik. Ha eközben létrejön egy olyan veszélyhelyzet, amire reagálni kell, akkor lehet, hogy nem leszünk rá képesek.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)