Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Hol vásároljunk be az iskolakezdésre?

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.MAGAZIN • 2017. augusztus 21. 12:30
Hol vásároljunk be az iskolakezdésre?
Utánajártunk a helyi áraknak és megkérdeztük a szülők tapasztalatait is

A közelgő iskolakezdés nem ritkán a vártnál is nagyobb anyagi terhet ró a családokra. A GFK tavalyi felmérése szerint az ősz gyermekenként  84 ezer forintos kiadást jelent a családoknak. Utánajártunk, hogy a környékünkön átlagosan mekkora kiadást jelentenek az őszi hónapok, és annak is, hogy nagyáruházban vagy kisebb üzletekben érdemes beszerezni az iskolába valót.

képünk illusztráció

Fotó: Szelektalok.hu

Mi mennyibe kerül? 

A válaszadás természetesen nem egyszerű, hiszen az összes szükséges termék árát végig kellene böngészni, és mindenféle más körülményt is figyelembe kellene venni a tömegtől a bevásárlás idejéig. Mi az összehasonlításhoz ezúttal a legegyszerűbb füzetek, vízfestékek, valamint az iskolatáskák árait hasonlítottuk össze.

Kiderült: az egyik helyi nagyáruházban az egyszerűbb hátizsákok 2790 forintért, a professzionálisabbak pedig 4490 forinttól kaphatók. Az egyszerű négyzetrácsos füzet ára akciósan most 39 forint, mellé vonalas füzetek 55 forintért szerezhetők be a multinál. A nagyobb méretű, 12-es vízfesték ára 559 forint, mely szintén akciós ebben a hónapban.

Egy kisebb helyi papírboltban is szétnéztünk, ahol a füzetek 65 forintos áron szerezhetők be, a jól felszerelt és jó minőségű iskolatáskák ára pedig 17 és 24 ezer forint között van. Ugyanitt a korábban látott vízfesték 920 forintba kerül.

Az árak különböznek, ám sokak számára a kisebb papírboltok mellett szólt az, hogy a bevásárlás valamivel egyszerűbb lehet azokban. Egy-egy hétköznap előfordulhat, hogy csak mi vagyunk az üzletben, így az eladóval közösen pakolhatjuk be a szatyrokba a számtalan terméket, amivel jelentősen lerövidíthetjük, és kényelmesebbé tehetjük a bevásárlást.

 

A szülők szerint érdemes az iskolakezdésre félretenni

Néhány szülőt is megkérdeztünk arról, miként oldják meg az iskolakezdéssel járó feladatokat. Arra is kívncsiak voltunk, hogy mekkora anyagi terhet jelent számukra a bevásárlás. Kiss Réka azt mondja, 13 éves fia esetében a legtöbbet a kreatív tantárgyak felszereléseire kell költeniük.

– Azt tapasztaltam, hogy a rajz és a technika tantárgyak eszközeinek beszerzése a legköltségesebb. Csak ezek legalább 10–15 ezer forintba kerülnek. A többi tantárgy a tornafelszereléssel együtt ugyanennyi a mi esetünkben. Szerencsére idén már ingyenes a tankönyv, mert az még 15 ezer forint lenne. A férjem munkahelye ad iskolatámogatási Erzsébet-utalványt, így egyszerűbb. A lányom középiskolás, rá mintegy 40–45 ezret kell költenünk ilyenkor. Igyekszünk mindig a nyári szünet elejétől félretenni rá, hogy ne okozzon problémát – részletezte az édesanya.

Kiss Györgyinek egy kamasz fia és egy alsós lánya van. Az iskolakezdéssel kapcsolatban kiemelte: igyekszik a minőségre törekedni, és fontos számára az is, hogy egy helyen szerezhesse be az iskolába szükséges dolgokat.

– A fiammal kapcsolatban azt tapasztalom, hogy számára nem igazán fontos, hogy az iskolai eszközök miként néznek ki, vagy mennyire divatosak, így nála ezek sosem jelentettek szempontot. Most egyetemre megy, így a vele kapcsolatos költségek már százezresek. A kislányom negyedikes lesz, nála már jobban számít, hogy milyenek az iskolai eszközök, de így is megoldódott a bevásárlás nagyjából 20–30 ezer forintból. Azért arra még számítunk, hogy az év elején újabb költségek is felmerülnek majd az iskolában – tette hozzá az anyuka.

A gyakorlott szülők tapasztalataiból az derül ki, hogy érdemes az iskolakezdésre már néhány hónappal korábban félretenni, hiszen az iskola által adott listát nagyon sokszor kiegészíthetik még nem várt költségek.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)