Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megérkezett a lírát szállító Arany-busz

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. augusztus 05. 11:35
Megérkezett a lírát szállító Arany-busz
Malomkövet is hajíthatsz a Gyulai Várszínház előtt

Toldival is összemérheted az erődet a Petőfi Irodalmi Múzeum által vándorútra indított Arany-buszon a gyulai Kossuth utcán. A járműre a várszínház előtt válthat jelképes jegyet az érdeklődő. A mobiltárlatra elsősorban gyermekeket, fiatalokat várnak.

Az Arany-buszra vasárnapig lehet felszállni Gyulán 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Rejtvények és szimulátorok várják a szójátékok és az alkalmazott informatika szerelmeseit a Kossuth utcára július 3-án beérkezett Arany-buszon. A PIM járműve előtt már az első órában sor kígyózott, így a Gyulai Hírlap munkatársa is csak néhány perces várakozás után vehette kézbe az Arany János kézjegyével ellátott belépőjegyet.

A tárlat nagyszerűsége, hogy kis helyen interaktív és játékos módon ismertet meg nagy mennyiségű tudásanyaggal, amelyet úgy tehet magáévá a látogató, hogy észre sem veszi. A nagyidai cigányok július 4-i várszínpadi bemutatójához kapcsolt múzeumi válogatás elsődleges jelentősége tehát abban áll, miként lehet érdekessé, izgalmassá és befogadhatóvá tenni a jelenben a lírát, és mindazt, ami hozzá szorosan kötődik.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Arany János néhány tárgyi emlékének bemutatása, életrajzának részletes ismertetése ebben az esetben (és a PIM kiállításépítési hagyományaihoz méltón) oly módon sikerült a kurátornak és asszisztenseinek, hogy egyetlen sor és kép sem vész el a busz utasterében elrendezett érintőképernyők, digitális térképek és rejtvények között. Ebben a térben ugyanis minden a költészetről és Aranyról szól, az arculatterv pedig félreérthetetlenül erősíti a széles tartalmat. A családi kör két egymáson forgatható áttetsző kör, a tükör szöveget közvetít tükörfordításban, a radványi erdő sűrűjétől pedig nehezen látsz rá a lényegre, de végül mégis sikerrel jársz, és elborzatsz.

A rendkívül szórakoztató, a képzelőerőt alaposan megtornásztató látványos adattengerben Békés megyei vonatkozásokat is fellelhet az, aki időt szán a kiállításra: megtalálhatja Arany geszti vonatkozásait, és Erkel Ferenc Himnuszát Arany-kontextusban. Az alapok elsajátításán túl feladatot is kapsz, hisz nem csupán a szemedet és az eszedet, hanem a tenyeredet is többször lendületbe kell hoznod ahhoz, hogy betekintést nyerj a tudományos akadémiáig vezető életútba, Ágnes asszony szoknyájának ráncaiba, s a legmeghatározóbb, nyelvújító versekbe.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Amennyiben a hátsó sorba is beveted magad, nem biztos, hogy zárás előtt elhagyod a járatot. Az Arany-nyelvet magas fokon birtokló számítógépnek mindig lesz egy újabb, és egy még újabb hozzád intézett kérdése, amelyre vagy tudod a helyes választ, vagy nem, de végül mindegy, mit igen, mit nem, mert mindenik esetben kapsz egy versjutalmat, amin biztosan felkacagsz.

A buszon azonban nem csupán Arany vár rád. Ott ül érted vasárnapig Ady Endre, Pilinszky János, Mikszáth Kálmán, Kosztolányi Dezső, József Attila, Szerb Antal, Juhász Ferenc, Szabó Magda, Nemes Nagy Ágnes, Parti Nagy Lajos, Orbán Ottó, Petri György, Kovács András Ferenc, és mindeniküknek van egy frappáns gondolata Aranyról. Spiró Györgynek például a következő: „– Eröni Dzsenosz? – kérdezte. A tolmács odament, megnézte a feliratot, és azt mondta: – Arany János section – majd hozzátette: – John Gold. The section is named after him. A big Hungarian. – John Gold! Who the fuck? Was he an Olympic champion? – Yes – válaszolta az ifjú tolmács. – Disc and javelin. – Waw! – mondta a zöld hajú nő elégedetten, és bólintott”.

Leszálláskor mi is bólintottunk. Mert az Arany-busz egyértelműen sugallja, hogy ami a nyelvhasználatot illeti, Arany géniusz volt.

Az utazásra vasárnapig lehet benevezni naponta 10 és 12, illetve 15 és 20 óra között a Gyulai Várszínház Kossuth utcai bejáratánál.

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)