Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Dürer és a Bay tanulói Hajdúnánáson

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. V. J. • MAGAZIN • 2017. július 06. 10:50
A Dürer és a Bay tanulói Hajdúnánáson
Hírek a Dürer Albert és a Bay Zoltán általános iskolából

A Gyulai Dürer Albert Általános Iskola öt tanulója és a Bay Zoltán tagintézmény négy tanulója tartalmas kézművestáborban vehetett részt június 19–23. között Hajdúnánáson, Gyula Város Önkormányzata és a Városok és Falvak Szövetségének jóvoltából, valamint az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közreműködésével.

A táborozók 

Fotó: Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

A program szervezettségét és tartalmát tekintve is kifogástalan volt, a gyermekek sokszínű élményekkel gazdagodva térhettek haza. Az egyhetes program keretében templomlátogatásokat tettek, a helytörténeti múzeum jóvoltából megismerhették a népi mesterségek, például a szalmafonás eszközeit, elleshették a fazekasság, hímzés, nemezelés, bőrművesség titkait. A diákok érdeklődésükkel, kézügyességükkel nagy örömet szereztek a mestereknek, és a tanítványok az élmény mellett csodás, saját készítésű tárgyaikkal is gazdagodtak.  

A táborozók látogatást tettek a polgármesteri hivatalban, ahol finom szörpökkel és süteményekkel vendégelték meg őket. A strandolás mindenki kedvenc programja volt, de a tábori csoportokat egy táncház rázta össze leginkább.

A piacon helyi termékeket, szörpöket, lekvárokat, befőtteket, tejtermékeket és kolbászokat is ízlelhettek a résztvevők. Itt ismerkedtek meg a Bocskai-bankóval is, ami egy ottani fizetőeszköz.

A gyerekek egy teljes napot töltöttek Debrecenben, ahol látogatást tettek az Agórán, a Botanikus kertben, az állatkertben és a vidámparkban is.  Egy közeli tanyán a termelés és a tenyésztés folyamatába nyertek betekintést, és népi ügyességi játékokkal a testüket is próbára tehették. A vendéglátók magyaros ételekkel gondoskodtak arról, hogy mindig legyen elég energiájuk. Sokan most ettek először slambucot. Finom volt!

A résztvevők nevében köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik lehetővé tették a tanulók számára az utazást és a részvételt!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)