Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Megnyílt a 48. Gyulai Nyári Művésztelep

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • G. K. E. • KULTÚRA • 2017. július 05. 17:30
Megnyílt a 48. Gyulai Nyári Művésztelep
Az alkotók július 12-én állítják ki itt készült munkáikat

Huszonegyen vesznek részt idén a július 3-án megnyílt nyári művésztelep alkotófolyamatában Gyulán. Az itt készült munkákból július 12-én délután 5 órakor nyílik kiállítás a Mogyoróssy János Városi Könyvtár kamaratermében. 

____Eredeti-IMG_9111.JPG

Elindult a 48. Gyulai Nyári Művésztelep

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő

Nagyban folyt az élő modell utáni aktrajzolás a Harruckern János iskola kollégiumában, amikor megérkeztünk a művésztelep idei központi helyszínére. Az alkotók az ország több településéről jöttek el július 3-án Gyulára, hogy tíz napon át közösségben dolgozzanak, együtt hódoljanak szenvedélyüknek. Vannak, akik már 1969, vagyis a megalapítás óta minden évben itt töltik szabadságuk egy részét, mások menet közben léptek be a baráti társaságba, a „családba”, ahogyan ezt lapunk érdeklődésére Albrecht Júlia, a Gyulai Művésztelep Egyesület elnöke megfogalmazta.

A főszervező budapesti képzőművész kiemelte, öröm számukra, hogy fiatalok is csatlakoznak hozzájuk szép számmal, hisz egyik legfőbb céljuk, hogy bevonják, befogadják maguk közé az újabb nemzedékek tehetséges képviselőit, biztosítsák az immár több évtizedes múlttal és gazdag hagyományokkal rendelkező művésztelep folyamatosságát, jövőjét.

Délelőtt általában műhelymunka folyik a kollégiumban, többek között aktrajzolás, mintázás, a délutáni szieszta után pedig a természetbe is kimehet, akinek a szabadban történő alkotáshoz, a plain airhez van kedve. A művésztábor tíz napját emellett számos kiegészítő program is színesíti, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

 

____Eredeti-IMG_9080.JPG

 Albrecht Júlia

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő 

Július 7-én este fél 9-től például Xeravits Géza, a hittudományok doktora tart előadást a későókori palesztin mozaikok szellemtörténeti hátteréről. Július 8-án Haris László fotóművészt, akadémikust várják a művésztelepre, hogy előadja gondolatait a fotózás képzőművészeti alkalmazásáról, és a fényképezésről mint művészeti műfajról.

Harmadik meghívottjuk, Zsédely Emőke a gazdasági-pénzügyi ügyintézés egy-két hasznos fortélyába vezeti majd be a művészeket, hogy ezzel is növelje érvényesülési esélyüket, ezért ez a rendezvény zártkörű lesz.

A tíz nap alatt született műalkotásokból, vázlatokból idén a városi könyvtárban nyílik kiállítás július 12-én 17 órakor. Ennek különlegességét és rendhagyó jellegét az adja, hogy önkormányzati összekötőjük és barátjuk, Bagyinszki Zoltán hamarosan nyugdíjba vonul. A tárlat augusztus 20-ig lesz megtekinthető díjmentesen a téka nyitvatartási idejében.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Gurzó K. Enikő 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)