Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rekordszámú indulóval zajlott a XLVII. Országos Szenior Úszóbajnokság

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. június 27. 16:45
Rekordszámú indulóval zajlott a XLVII. Országos Szenior Úszóbajnokság
A háromnapos versenyen mintegy félezer úszó csobbant a medencébe
____Eredeti-P1210300.JPG

A gyulai versenyzők és szervezők 

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

A sokásokhoz hűen a Gyulai Várfürdő adott otthont a XLVII. Országos Szenior Úszóbajnokságnak június 23. és 25. között. A szenior úszók nemzetközi megmérettetésén rekordszámú nevező vett részt.

A huszonöt év felettiek úszókihívását a hagyományoknak megfelelően Regele Piroska, a verseny névadójának lánya indította el. A negyvenhét évvel ezelőtt elindított versenyre idén hét ország több mint négyszáz versenyző adta be nevezését. A sportolók az 50 méteres, nyolcpályás versenymedencében csaptak össze.

A hagyományos versenyszámok mellett több érdekes futamot is indítottak, ilyen volt például a családi váltó és az esélyegyenlőségi futam. A legjobban várt úszóösszecsapásnak a pillepárbaj ígérkezett, amely során mindenki eljuthatott tűrőképessége határáig.

A csapatversenyben a Dr. Regele Károly Szenior Úszó Klub a hetedik helyen végzett, a Triton SE pedig a huszonharmadik lett.

A gyulai versenyzők eredményei:

50 méter férfi pillangóúszás: 2. Legeza László (VII. korcsoport), 1. Kovács Gábor (III.), 2. Seres László (III.), 6. Bagdi Ferenc (I.), 9. Fodor Mircea (VI.), 1. Keresztes Mátyás, 4. Szegedi Szabolcs (I.). 50 méter női pillangóúszás: 3. Murnyák Zsuzsanna (VIII.). 200 méter női hátúszás: 4. Csepeli Pálma (X.), 5. Murnyák Zsuzsanna (VIII.). 100 méter férfi mellúszás 3. Daka Zsolt (V.), 1. Seres László (III.), 3. Bagdi Ferenc (I.), 1. Vass Gyula (VII.). 200 méter férfi gyorsúszás: 2. Legeza László (VII.), 5. Bagdi Ferenc (I.), 8. Fodor Mircea (VI.), 1. Keresztes Mátyás (I.). 200 méter női gyorsúszás: 4. Schriffert Józsefné, 4. dr. Tóth Ilona, 5. Csepeli Pálma (X.), 5. Murnyák Zsuzsanna (VIII.), 4. Gévay Lilianna (VI.). 400 méter férfi gyorsúszás: 1. Seres László (III.). 400 méter női gyorsúszás: 4. Schriffert Józsefné (IX.), 3. Dr. Tóth Ilona, 4. Csepeli Pálma (X.), 5. Murnyák Zsuzsanna (VIII.), 5. Gévay Lilianna (VI.). 100 méter férfi pillangóúszás: 2. Legeza László (VII.), 8. Fodor Mircea (VI.), 1. Keresztes Mátyás (I.) 6. Szegedi Szabolcs (I.). 50 méter férfi hátúszás: 5. Dr. Kárpáti Sándor (VII.), III. 3. Kovács Gábor, 4. Seres László (III.), 7. Fodor Mircea (VI.), 1. Keresztes Mátyás (I.). 50 méter női hátúszás: 3. Schriffert Józsefné (XI.), 7. Csepeli Pálma (X.), 6. Murnyák Zsuzsanna (VIII.), 2. Fehér Edit (V.). 200 méter férfi mellúszás: 3. Füzesi Zsolt (VI.), 1. Daka Zsolt (V.), 2. Seres László (III.), 3. Bagdi Ferenc (I.). 200 méter női mellúszás: 1. Fehér Edit (V.). 50 méter férfi gyorsúszás: 4. Legeza László (VII.), 9. Füzesi Zsolt (VI.), 2. Seres László, 6. Kovács Gábor (III.), 7. Bagdi Ferenc (I.), 15. Fodor Mircea (VI.), 4. Szegedi Szabolcs (I.). 50 méter női gyorsúszás: 2. Schriffert Józsefné (XI.), 7. Csepeli Pálma (X.), 5. Murnyák Zsuzsanna (VIII.), 5. Gévay Lilianna (VI.). 200 méter férfi pillangóúszás: 1. Legeza László  (VII.), 2. Seres László (III.), 4. Fodor Mircea (VI.). 200 méter női pillangóúszás 1. Gévay Lilianna (VI.). 100 méter női hátúszás: 3. Schriffert Józsefné (XI.), 2. Csepeli Pálma (X.), 4. Murnyák Zsuzsanna (VIII.), 3. Fehér Edit (V.). 100 méter férfi hátúszás: 5. Fodor Mircea (VI.) 50 méter férfi mellúszás: 2. Seres László (III.), 4. Bagdi Ferenc (I.), 2. Vass Gyula (VII.). 50 méter női mellúszás: 4. Csepeli Pálma (X.), 6. Bagi Csilla (VI.), 5. Fehér Edit (V.). 100 méter férfi gyorsúszás: 2. Legeza László (VII.), 1. Seres László (III.), 4. Bagdi Ferenc (I.), 10. Fodor Mircea (VI.). 100 méter női gyorsúszás: 2. Schriffert Józsefné (XI.), 3. dr. Tóth Ilona, 4. Csepeli Pálma (X.), 5. Murnyák Zsuzsanna (VIII.), 4. Gévay Lilianna (VI.) 3. Fehér Edit (V.). 200 méter férfi vegyesúszás: 4. Seres László (III.), 4. Bagdi Ferenc (I.), 5. Fodor Mircea (VI.). 200 méter női vegyesúszás: 5. Csepeli Pálma (X.). 200 méter férfi mellúszás: 6. Béládi Csaba, 4. Fodor Mircea (VI.), 1. Vass Gyula (I.). 200 méter férfi hátúszás: 3. Fodor Mircea (VI.).

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)