Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Balássy Fanni és Kiss László miniuniverzuma

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh SzabolcsINTERJÚ • 2017. július 07. 16:00
Balássy Fanni és Kiss László miniuniverzuma
Az Erkel-gimnázium végzős diákja 15. helyezést ért el irodalomból az országos tanulmányi versenyen

Mindketten gyulaiak, „erkelesek” és a literatúra elkötelezettjei. E közös faktorok bizonyára nagyban segítették az isteni gondviselést abban, hogy keresztezze Balássy Fanni és Kiss László útját. Jól sikerült: a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium végzős diákja irodalomból a kiváló 15. helyezést érte el az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Hathatós felkészülésében a Bárka irodalmi folyóirat szerkesztője, a középiskola irodalom- és történelemtanára nem kis munkával segítette. Mi rejlik kettejük „miniuniverzumának” metszetében?

Balássy Fanni és Kiss László

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

– Fanni, hogyan lettél „erkeles”?

BF: A szüleim is erkeles diákok voltak, és a barátaim közül is sokan választották az Erkel-gimnáziumot. Tőlük tudtam, hogy ezzel a középiskolával nem lőhetek mellé, hiszen az oktatás mellett nagyon hangsúlyos a jó diákélet. Nem szerettem volna elmenni a városból. Úgy gondolom, hogy könnyebb lakhelyhez közel kiépíteni a közösségi életet, mert, mondjuk, bejárósként az ember menetrendhez van kötve, és kevesebb a lehetősége, hogy bent maradjon délutáni rendezvényeken. (Részben pedig notórius késő vagyok, így kizárt, hogy elértem volna bármilyen buszt.) Nem bántam meg ezt a választásomat. Az Erkel nagyon sok lehetőséget kínál: vannak fakultációk, szakkörök, vetélkedők, szakmai napok, sportversenyek, és a kötelező angoloktatáson túl német, olasz, francia, spanyol, latin és orosz nyelv közül választhatnak a diákok. Elég multikulti. Emellett pedig fontosnak tartom megemlíteni, hogy iskolánknak van egy diáklapja, a Szemfüles, amely teljesen részemmé vált: három évig voltam főszerkesztője és négy éven át többedmagammal írója.

– Miért indul egy matek szakos az irodalmi OKTV-n?

BF: Valóban, eredetileg matek szakos vagyok, de ez nem jelent semmit. Annak idején egy általános iskolai tanárnőm tanácsának engedve választottam ezt a szakot, aki azzal indokolt, hogy a matekos osztályok erősebbek szoktak lenni. Emellé pedig kifogtam egy remek osztályfőnököt is, úgyhogy ezúton is mindent köszönök neki. Két éve jelentkeztem magyar fakultációra, azóta tanít Kiss László tanár úr. Ami azután történt, már csak történelem. Az OKTV-s pályafutásunk egészen sorsszerűen kezdődött. Tanév elején drámából terveztem elindulni, de mint később kiderült, abban a kategóriában nem nevezhettem, mivel nem tanultam iskolai keretek között. Így az utolsó utáni pillanatban elrendeltetett: irodalom OKTV-re jelentkezünk.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

– Mi késztetett a megmérettetésre?

BF: Ha az ember bejut az első harmincba, az érettséginél plusz pontokat jelent. Ez mindenképpen nagy motiváció lehet, de az én esetemben nem ez volt az elsődleges késztetés. Úgy voltam vele, hogy különösebb tétje nincsen, gyakorlok kicsit érettségire, meg a műveltségemnek sem árthat. Aztán minél többet tanultunk, annál inkább éreztem, hogy egyre kevesebbet tudok, és kezdett megnyílni a világ. Ez volt az igazi motiváció.

– Hogy indult a közös szakmai munka?

KL: Fanni még kilencedikes volt, amikor felfigyeltem az egyik írására a Szemfülesben. A cikk pontosan olyan volt, amilyen a jó irodalom: szórakoztató, szellemes. Látszott, hogy van látás, nyelv és olvasottság. Ki ne szeretne egy ilyen diákot tanítani? Örültem is, amikor két éve megláttam a nevét a magyar fakultációs listán. Nem gondoltam, hogy OKTV lesz a vége, mert akkora leterheltség mellett, amekkora mind a diákokat, mind a tanárokat sújtja, szinte csoda, ha valaki elindul egy ilyen komoly megmérettetésen – az OKTV-készülés olyan, mintha plusz szakja lenne az embernek. (Öt évvel ezelőtt már végeztem történelemből OKTV-felkészítést, Pataki Bettina be is jutott a döntőbe, 11.-ik lett.) Fanni tényleg az utolsó utáni minutumban jelentkezett, kb. több univerzumnyi távolságra voltunk attól, amikor ezt el kellett volna kezdeni, mondjuk, júliusban. Mindenesetre azt mondtuk, oké, lássuk, mire megyünk, de 180-ra kell kapcsolnunk.

– Hogyan zajlott a felkészülés „180-nal”?

KL: A négy könyv oda és vissza, fogalmak, életrajzok, verstan, halálhörgés, siralom. A kezdeti bizonytalanság és tapogatózás hamar elmúlt, szépen belerázódott Fanni az ismétlésbe, s egyre jobb eredményeket produkált. Már decemberben éreztem, hogy nagyot lehet lépni. Aztán kiderült, hogy túlvagyunk az első fordulón, s készülhetünk a másodikra.

BF: Az első fordulón egy átfogó lexikai tudásfelmérő volt az ókor irodalmától a múlt század közepéig. Volt miből felkészülni. A második fordulóra pedig négy téma közül Orwellt választottuk. 13-14 éves koromban olvastam két regényét, és imádtam, hogy Orwell nem pusztán irodalom, hanem filozófia, politika, közélet is. A felkészülés során tanár úrral sokat beszélgettünk, meditáltunk a regények felett, végtelen mennyiségű szakirodalmat olvastunk, rengeteg esszét írtam, ő meg rengeteget javított. Úgy érzem, ezek nagyon sokat adtak ahhoz, ahogyan most gondolkozom, vagy ahogyan most látom a világot. Az OKTV-vel kapcsolatban önálló teljesítményről nem beszélhetek. Ez kétemberes munka volt.

KL: A felkészülés során nagyon kevés szakirodalom állt rendelkezésünkre. A 2. fordulón volt egy teljesen lexikális kérdéssor az író életével és két regényével kapcsolatban, majd egy ötórás feladat, egy esszé írása következett. Fanni a kötelező 4 oldal helyett 7-et írt – ritkán beszél mellé, éreztem, hogy OKTV-döntő lesz belőle. Az is lett: az esszéjét kellett megvédenie egy szóbeli vizsgán. Olyan volt, mint egy szakdolgozatvédés, azzal a különbséggel, hogy nem tudta visszaolvasni előtte a szöveget, és nem lehetett mellette a „konzulense”, aki a folyosón zizegett, és küldte, amennyire bírta, az energiát.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

– Fanni, honnan ered ez a határtalan érdeklődés az irodalom és a nyelvek iránt?

BF: Mindkét szülőmnek, de legfőképpen anyukámnak van nagy szerepe ebben. Mikor kicsi voltam, megszámlálhatatlanul sok mesét olvasott nekem, temérdek verset tanultunk, később szavalóversenyekre készültünk együtt. A gimi előtt, az Implom József Általános Iskolában nyolc éven át német tagozatos voltam. Nagyon érdekelt a műfordítás, egy nap szeretnék Babits-reinkarnációvá válni, így amikor láttam az Európa Ifjú Költője versfordítói pályázatot, jelentkeztem. Németről kellett magyarra fordítani egy Goethe-verset és két kortárs alkotást. Két fordításom második, egy pedig harmadik helyezett lett. A gimiben azonban elérkezettnek láttam az időt a váltásra. A kötelező angol mellett az olaszt vettem föl, ami szintén jól sült el, beleszerettem ebbe a kultúrába, legfőképp a gasztronómiába. Magyar mellett olasz nyelvből is indultam OKTV-n Oltean Florentina tanárnő felkészítésében, vele is döntőbe jutottunk.

– A Szemfülesen kívül megjelent már cikked a Bárkában, a Gyulai Hírlapban és a Beolon is. A mentorod hatkötetes író. Te hozzáfogtál már egy nagyobb terjedelmű munkához?

BF: Fejben és fiókban sok mindenem van, de azt hiszem, még nem vagyok elég érett, hogy egy olyan kaliberű művet tudjak kiadni a kezeim közül, amelyre azt mondanám évek múltán is, hogy jól megfontolt lépés volt, és önmagamat látom benne. Nem tudom még, a jövőben mibe fogok, de fontosnak tartom, hogyha valaki ír, mutassa meg a „miniuniverzumát”, hogy milyen kép él a fejében a világról. Mindannyian másképpen gondolkozunk, ez tesz minket érdekessé, különlegessé. Bocsánat, kezdek patetikussá válni.

– Mit olvasol?

BF: Rengeteg tanóránk van, ha pedig hazamegyünk, kezdődik a házifeladat-kálvária, amire szintén nagyon sok időnk megy el, így a kötelező olvasmányok mellett nincs elég idő arra, hogy az általunk választott irodalommal foglalkozzunk. Úgy látom, hogy a most érettségiző diákokból szinte az összes olvasmányélményt kiírtja az a rengeteg kötelező, amit el kellene olvasnunk. Nálam is stócban áll egymáson Ottlik, Zrínyi, meg Kosztolányi.

– Úgy értettem: mit olvasol szívesen?

BF: Ez nagyon változó és hangulatfüggő. Kortársak közül mindenképpen kiemelném Cserna-Szabó Andrást, de azt hiszem jelenleg az igazi szerelem Kundera. Legutóbb Weöres Sándor Psychéjéhez volt szerencsém. Zseniális. Azonban le kell szögeznem, hogy nem vagyok valami kitartó olvasó. Nem feltétlenül van meg az a fajta vak elszántságom, ami hosszabb regényekhez kell. Inkább szeretek csapongani, bele-belekapok dolgokba, ezért a novellák állnak hozzám közelebb.

KL: Fanninak biztos ízlése van. Tudja, mi értékes, mi nem, azonkívül meglátja, és pontosan meg tudja fogalmazni a művek lényegét.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

– Mit csinálsz akkor, amikor nem írsz, nem olvasol, és nem tanulsz?

BF: Alszom. Az utóbbi egy évben ezek töltötték ki a mindennapjaimat. De a zenélés az (és ezen nem csak a zuhanyrózsa alatti magánkoncerteket értem), amivel ki tudom engedni a fáradt gőzt. Muzikális családba születtem. Nagypapám inspirálására kezdtem el ventilharsonán játszani, na meg azért, mert mindenki azt hitte, hogy lányként nem tudok majd belefújni ebbe a hangszerbe. Végül a „girlpower” győzedelmeskedett.

– Egy író-tanár hogyan éli meg diákja sikerét a büszkeségen túl?

KL: Fantasztikus érzés, hogy innen, ebből a régióból, ebből az iskolából is lehet ilyen sikert elérni. Erre a versenyre idén majdnem 1300-an jelentkeztek, és az első fordulóból csupán százegynéhányan jutottak tovább, Békés megyéből mindössze 3-an. A döntőbe pedig összesen 30-an az országból. Fanni az első forduló után a 42. helyen futott, a döntőt a 23. helyen kezdte, és a 15.-ig jutott. Hozzávéve a 3 hónapos hátrányt: nagyon komoly teljesítmény. Tényleg nagy büszkeséget érzek, de nem kegyből adták, kemény munka eredménye. Fannival elképesztően inspiráló irodalmi beszélgetéseket folytattunk, olykor 3-4 órás különórákkal. Én ezeket úgy éltem meg, ahogy egy tanárnak meg kéne az oktatást: beszélgettünk, provokáltuk és motiváltuk egymást. Nem tanítás volt, inkább műhelymunka. Fannit a munkatársamnak tekintem, épp csak nem tegezzük egymást. Még nem éltem át ilyet magyartanárként. Ráadásul – ha jól tudom, és mások is jól tudják – ő az Erkel első irodalom OKTV-döntőse.

 

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Oláh Szabolcs

– Vajon lesz „utódja” Fanninak?

KL: Biztos vagyok benne, hogy a legtöbb csoportban vannak OKTV-érett tehetségű fiatalok, akikkel érdemes foglalkozni. Ami a magyart illeti, nem tudok nyilatkozni, mert most egy évig se fakom, se emeltem nincs, de történelemből indul diák a következő évi OKTV-n.

– Fanni, végzősként küszöbön a nagybetűs. Mi a cél?

BF: A magyar–olasz tanári szakot jelöltem meg az ELTE-n. Leginkább az írás és az újságírás vonz.

– Úgy érzem, távolabbi tervek is vannak.

BF: Igen, másoddiplomának szeretném elvégezni a filmdramaturg képzést a Színművészeti Egyetemen. A film nagyon komplex műfaj, mert irodalomban, zenében és képi világban is gondolkodik, mindent összpontosít magában. De először olyat szeretnék/kell tanulnom, amivel biztos találok munkát. Megígértem szüleimnek, hogy nem lesz belőlem éhező életművész. Rövidtávú célom pedig az életem felderítése. Valahol félúton az OKTV-k és érettségik között elveszett. Remélem, lassan újra egymásra találunk.

– Sok sikert hozzá! A tanár úrnak meg hasonló tanítványokat!

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)