Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - 665 festményt és több mint 2 ezer grafikát néztek át a Kohán Képtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.KULTÚRA • 2017. április 19. 12:38
665 festményt és több mint 2 ezer grafikát néztek át a Kohán Képtárban
A hagyaték revízióját végző történésszel beszélgettünk

A Kossuth- és kétszeres Munkácsy-díjas gyulai festőművész, grafikus Kohán György Gyula városára hagyta életművét. Az örökséget a Kohán Képtárban helyezték el évekkel ezelőtt. Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. munkatársai nemrég fejezték be a gyűjtemény legutóbbi revizióját. Ennek folyamatáról, eredményéről Kovács Anett történészt kérdeztük.

____Eredeti-Alkonyi_tanya.JPG

Kohán György Alkonyi tanya című képe 

Fotó: Gyulai Hírlap 

– A revízió során a Kohán Képtárban lévő alkotások meglétét és állapotát ellenőriztük. Ezt a munkát meghatározott időközönként kötelező elvégezni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a leltárkönyvekben található adatokat összevetjük a jelenlegi helyzettel. A nyilvántartásba vett képeket egyenként megkeressük az állandó kiállításban vagy a raktárban. Ezúttal ezeket elő is vettük, állványra helyeztük, és lefotóztuk, azzal a céllal, hogy a későbbiekben digitálisan könnyebben kereshetők legyenek. Eközben regisztráltuk a meglévő alkotásokat a leltárkönyvben, és az előírásoknak megfelelően naplót vezettünk a munkálatokról – részletezte a muzeológusi munkát a történész.

Kovács Anett kiemelte: a revízió alkalmával olyan alkotásokat is kézbe vettek, amelyeket a nagyközönség még nem vagy csak kevésbé ismer, mivel tárlaton még nem szerepeltek. Ilyenek például Kohán miniatűr alkotásai. Közismertek Kohán monumentális művei, ezért is voltak érdekesek számunkra az apró, de pontosan megrajzolt képei.

– Ezek a néhány centiméteres grafikai művek egy fiók mélyére kerültek a kollekció korábbi rendezésekor. Kifinomult kézügyességre, látásmódra és kreativitásra vallanak. A mellékelt grafikai alkotás egy szfinxhez hasonlatos nőt ábrázol, kemény, határozott arcvonásokkal, háttérben a nappal és varjakkal. Ez a nőtípus többször visszatér alkotásaiban. A felszínre került miniatűr művek néhány centiméteresek, egy tenyérben is elférnek – emelte ki Kovács Anett.

A revízió eredményeképpen a gyűjtemény minden darabjáról pontos képet kaptak a hagyaték gondozói. A gyulai Kohán-gyűjtemény 665 darab festményt és 2370 darab grafikát számlál. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)