Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nagypályán legyőzhetetlenek a gyulai lányok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. SPORT • 2017. március 20. 16:00
Nagypályán legyőzhetetlenek a gyulai lányok
Gyulai Amazonok–Szent Mihály FC 3–1 (1–0)

Az NB I. U18-as bajnokságában játszó Gyulai Amazonok csapata a Szent Mihály FC együttesét fogadta március 19-én, az Id. Christián László Városi Sporttelepen. A hazai gárda tagjai a tabella ötödik helyén álló csapat ellen próbálták meg folytatni az őszi szezon veretlenségi sorozatát.  

____Eredeti-P1150777.JPG

A veretlen amazonok

Fotó: Gyulai Hírlap – Bimbó Lajos

Gyulai Amazonok: Németh Viktória, Bálint Kata, Kurai Nikolett, Csanálosi Anada, Bordás Renáta, Barthalos Dóra, Szegedi Nikolett, Bálint Rebeka, Pilán Tímea, Balogh Noémi, Gera Dóra és Mázik Flóra. Vezetőedző: Molnár Zoltánné.

Az első gólra 36 percet kellett várni, amikor is Bordás Renáta bólintotta a játékszert a vendégek kapujába. A második félidő 5. percében Bálint Rebeka távoli lövése landolt a vendég hálóban, majd Balogh Noémi szemfüles gólja már a háromgólos fürdővárosi vezetést jelentette. Az utolsó percben egy váratlan találattal szépített a vendégcsapat, beállítva ezzel a 3–1-es végeredményt.

A Molnár Zoltánné lányai magabiztos játékkal, sok szép támadást vezetve tartották itthon a három pontot, így tíz mérkőzésből tízet megnyerve vertek tábort a tabella vezető helyén.

– Nem titkolt célunk az U18-as csapattal, hogy megnyerjük a bajnokságot, ennek érdekében megpróbálunk minél jobb játékkal győzelmet szerezni hétről hétre. A lányok nagyon várták már a bajnoki rajtot, motiváltak, és rendkívül jó erőnlétben vannak. Bízunk benne, hogy ez a győzelmi széria kitart egészen a bajnokság végéig. Gratulálok a lányoknak a tavaszi szezon első győzelméhez! – fogalmazott a vezetőedző.

Gólszerzők: Balogh Noémi, Bálint Rebeka, Bordás RenátaSzabó Edina.

GYULAI HÍRLAP • 2017. március 20. 16:00
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)