Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Konferencián tanácskoztak a gyulai diákok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Sz. E.HÍREK • 2017. március 09. 11:27
Konferencián tanácskoztak a gyulai diákok
Az eseményen a gyulai fiatalokról készült felmérés eredményét is ismertették

Diákkonferenciát tartottak március 9-én az Erkel Ferenc Művelődési Központban a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület szervezésében. Az eseményen a fiatalok egy nemrégiben elkészült, velük kapcsolatos felmérés legfontosabb eredményeit is megtudhatták, majd szekcióüléseken vehettek részt az őket érintő leglényegesebb aktualitásokkal kapcsolatban.

____Eredeti-GYHRCSD_0028.JPG

Szabó Enikő 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Szabó Enikő, az esemény egyik szervezője lapunknak elárulta: tíz éve, 2007-ben szervezték meg a városban az első ifjúsági konferenciát.

– Néhány év kihagyás után most újrakezdtük a szervezést. Az idei év apropója, hogy elkészült az ifjúsági felmérésünk, és most ismertetjük majd a fiatalokkal a kérdőívek eredményeit. Ezek után öt szekcióban, két órán keresztül feldolgozzuk azokat, és megbeszélünk minden fontos témakört. A felmérés – így a mai nap legfontosabb címszavai is – a problémamegoldás, a jó és rossz szabadidős lehetőségek, és az, hogy hogyan lehet majd később visszacsábítani a diákokat a városba. Lesz egy előadásunk A politikus is ember címmel annak érdekében, hogy közelebb hozzuk őket e komoly szakma képviselőihez – részletezte Szabó Enikő.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0003.JPG

Dr. Görgényi Ernő

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében kitért arra, hogy a fürdőváros a megye egyik oktatási központja, ahol a város polgáraiként tekintenek azokra a fiatalokra is, akik a környező városokból érkeznek tanulni Gyulára.

– A gyulai közoktatási intézményrendszer hagyományaira büszkék vagyunk, és az oktatási színvonalra is, hiszen emiatt lett Gyula Békéscsaba mellett a másik oktatási központ. Az oktatás színvonala mellett azonban az is fontos, hogy hogyan érzik magukat a diákok, mennyire találják meg azokat a lehetőségeket, amik miatt egy fiatal kötődik egy településhez, és nem vágyódik el onnan. Én annak a híve vagyok, hogy habár szükség van iránymutatásra, a diákok figyelembe vételével kell ezeket megfogalmaznunk – emelte ki a városvezető.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0010.JPG

Széles Csongor

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Széles Csongor, az EMMI Ifjúságügyi Főosztályának osztályvezető-helyettese megnyitójában kiemelte, hogy nagyon fontos számukra hallani a diákok hangját és véleményét is, mielőtt döntéseket hoznak velük kapcsolatban.

– Fontos, hogy eljusson hozzánk a hangotok és ez a délelőtt arról szól, hogy ti mit gondoltok magatokról, ti hogyan vélekedtek a legfontosabbakról. Nemrégiben egy országos konferencián a magyar ifjúságkutatás volt a téma, aminek jelentései nyomán Balog Zoltán miniszter úr úgy fogalmazott, hogy egy-egy ilyen esemény egyfajta „szelfi”, amin a fiatalok bemutatkozhatnak, képet adnak magukról, a körülöttük levő világról és akár a jövőről is – fogalmazott Széles Csongor.

 

____Eredeti-GYHRCSD_0021.JPG

Fazekas Anna

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Első előadóként a diákok Fazekas Anna ifjúságkutatót hallgatták meg, aki nemrégiben elkészült helyi ifjúsági felmérés eredményeit ismertette, és kiemelte, hogy az eredményekért 1081 főt, jellemzően 12 és 20 év közötti fiatalokat kérdeztek meg. Kiderült, a legfontosabb vizsgált területek ezúttal a szabadidő és annak eltöltése voltak. A kérdések arra is vonatkoztak, hogy a fiatalok mit fogyasztanak szabadidejükben, mennyire van jelen az életükben az alkohol, a drogok, milyen közösségek tagjai, vállalnak-e önkéntes tevékenységeket, vállalnak-e munkát és mire költik a pénzüket.

Kiderült: legalább minden tizedik fiatal érzi az online zaklatás valamilyen formáját napjainkban, és az egészségtelen szerek, drogok körében leginkább a dohányzás, az energiaital jelentik a legnagyobb problémát, mert azokkal kerülnek kapcsolatba a diákok leggyakrabban. A fiatalok mindemellett nagyon leterheltek, 10-12 óra munka, tanulás mellé nem ritkán mindössze 6 óra alvás jut nekik. A szabadidőre vonatkozó legfontosabb információ az online térben eltöltött napi 6-7 óra, ami az ifjúság életének ma már elengedhetetlen hozzávalója.

A nap folytatásában a megjelent mintegy 150 diák szekcióüléseken vehetett részt, melyeken többek között a  helyi szabadidős lehetőségekről, az őket érintő problémák megoldásairól és az önkéntesség jelentőségéről tanácskozhattak szakemberekkel a helyi iskolákból érkezett delegációk. 

 

____Eredeti-GYHRCSD_0017.JPG

 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)