Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Abdul doktor, aki könyvet készül írni

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós ÉvaINTERJÚ • 2017. február 21. 09:30
Abdul doktor, aki könyvet készül írni
„Rövid az élet, a legfontosabb az, hogy jól érezzem magam”

Városunk Abdul doktorát mostanra az egész ország ismeri, mi pedig büszkén húzzuk ki magunkat, hogy a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház neonatológusa, Abdulrahman Abdulrab Mohamed, aki jelenleg az év orvosa: gyulai. A jemeni származású csecsemő- és gyerekgyógyász népszerűsége azonban már hosszú évek óta tart, hisz számtalan kisgyermek és szülő gondol hálás szívvel a mindig mosolygó orvosra, aki bár rendkívül elfoglalt, mindig talál időt a hozzá fordulókra. Mindennapjairól, valamint szakmai és egyéni terveiről is beszélgettünk.

____Eredeti-abdul_doktor.JPG

MINI AKADÉMIÁN a szülőket látja el jó tanáccsal Abdulrahman Abdulrab Mohamed 

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

– Mennyire változott meg az élete Az év orvosa – Astellas-díj márciusi átvétele óta?

– Annyiban, hogy több lett a feladat, nagyobb a felelősség, és nagyon sok mindent szervezünk azóta. Havi rendszerességgel működik a Mini Akadémia – Szülők Iskolája Gyulán, Eleken, Kétegyházán, Lőkösházán, illetve volt már Vésztőn is, hogy egy kötetlen beszélgetés formájában adjunk segítséget a szülőknek betegségmegelőzésben, illetve hogy ha már baj van, tuják, hogy tudnak otthon segíteni a beteg gyereken. Ezt mindenhol az adott várossal szervezzük meg, teljesen ingyenes a részvétel, én sem kérek érte pénzt, a szabadidőmben teszem, mert már azzal is sokat segítünk, ha ezeket a tanácsokat elmondjuk. A másik nagy feladat a koraszülött mentőautó megszervezése, ami nagyon sok idő és energia, de nagyon hálás feladat. Folyamatosan érkeznek a felajánlások magán- és üzletemberektől, cégektől, mert érzik, hogy fontos jót tenni a gyerekért. Többet dolgozom, ma kora reggel 6 órakor már a szülészeten voltam, viziteltem, utána mentem a gyerekkórházba, ott is viziteltem, elvégeztem a koraszülött-gondozást, délután tartottam két Mini Akadémiát, vagyis mindenből több van, és a díj is egyre nagyobb a felelősséggel jár, mert az emberek bizalmára nem lehet nemet mondani. Tudják, hogy bármikor felhívhatnak telefonon, rengeteg kérdést feltesznek privát üzenetben a Facebookon, amit mindig megválaszolok. Aki segítségért fordul hozzám, ahogy időm engedi, segítek neki.

– Ilyen elfoglaltságok mellett saját magára is marad idő?

– Marad. Emellett is élem az életem, megyek a barátaimat látogatni, vendégségbe, csak az idő lett kihasználtabb.

– A díj kihatott valamilyen módon egyes kapcsolataira?

– Nekem ugyanúgy barátom a gépkocsivezető, az ápoló, a takarító. Ha én nem változom, ők sem fognak. Az, hogy időnként megjelenik egy újságcikk, megnézem, de a tévéműsort már nem is szoktam, mert nincs tévém. A kórházban az elismerésnek nincs jelentősége, mert olyankor vizsgálok, receptet írok, a szülő fényképet készít a rendelőben, amit feltesz a közösségi oldalára, vagy amikor koraszülött nap van, elküldi nekem, de ez régebben is így volt.

– Mennyire emlékszik a vizsgált gyerekekre?

– A koraszülötteknél hosszú, szoros kapcsolat alakul ki a családokkal. Hónapokon át minden nap találkozunk, és amikor gondozásra jönnek vissza, szintén. Két év múlva is tudom a gyerek nevét, azt, hogy hány grammal született, hol feküdt, mikor izgult vagy sírt az anya. Rendszeresen visszajárnak meglátogatni bennünket vagy amikor nyílt nap van.

– Szakmai körökben nőtt olyan módon az ázsiója a díjazás óta, hogy esetleg máshol is számítanának a munkájára?

– Volt ilyen megkeresés. Az egyik egyetem gyerekklinikájának az igazgatója felhívott, és megkért, hogy menjek oda, és vezessem a koraszülött intenzív osztályt, angliai fizetéssel. A főnököm mondta, hogy ő ugyan azt akarja, hogy itt maradjak, de ha olyan lehetőséget kapok, amiről úgy látom, hogy nekem jó, akkor nem akadályoz. Már a mondat végén, ott az irodájában mondtam neki, hogy nem. Nem kértem gondolkodási időt, tudtam a választ, mert nem a pénz a legfontosabb. Én itt jól érzem magam, ezt a várost nagyon szeretem, én innen nem akarok elmenni. Fantasztikusan jó kapcsolatban vagyok az emberekkel, ismerem őket, ismernek engem, nagyon sok barátom van, a városvezetéssel is szoros az együttműködés, segítünk egymásnak.

– 1999 óta él Gyulán. Miket szeret leginkább a városban?

– Már azelőtt is voltam itt. Van egy barátom, dr. Csóka János, akivel az egyetemen 5 éven át voltunk szobatársak, és egyetlenegyszer sem vesztünk össze, olyanok vagyunk, mint a testvérek. Nagyon sokszor voltam náluk Méhkeréken, általa ismerem meg Gyulát, többször voltunk a fürdőben, megmutatták nekem a könyvtárat, ahová később már egyedül is mentem, mert nagyon-nagyon megtetszett. Itt mindig jól éreztem magam. Gyönyörű város, rendezett, csendes, sokféle nemzetiség él itt békében. Amikor ide jöttem dolgozni, és az állásinterjúra berendeltek, azt tanácsolták, hogy dr. Kander Zoltán igazgató úrnak dicsérjem a kórházat. Amikor feltette a kérdést, hogy miért akarok itt dolgozni, a betanult válasz helyett azt feleltem, hogy mert szép a város, nagyon szép a könyvtár, voltam a fürdőben, és az is tetszik. Majd arra volt kíváncsi, hogy milyennek látom a kórházat, én őszintén megmondtam, hogy még nem jártam az intézményben. Mire ő közölte, hogy rendben, fel vagyok véve.

– Befogadó volt önnel a város?

– Maximálisan. Én már gyulai vagyok. Nemrég az egyik tévé stábja követte végig egy napomat, forgattak a vizsgálatok alatt, és miután az egyik anyuka elhagyta a rendelőt, a riporter utána ment és azt kérdezte tőle, mit szól ahhoz, hogy Abdul doktor vizsgálja a gyerekét, aki külföldi? Mire az anyuka elcsodálkozva kérdezett vissza: Abdul? Abdul gyulai! Nekem itt van az otthonom. Ezért nem fogadtam el azt az állásajánlatot. Mert bár fontos a pénz, de nem a legfontosabb. Mit kezdek a magasabb fizetéssel egy olyan helyen, ahol mondjuk nem érzem jól magam? Én azt mondom, rövid az élet, a legfontosabb az, hogy jól érezzem magam. Van három gyerekem, itt nőttek fel, ők is szeretik ezt a várost, akkor miért hagynánk el?

– Jemenben mikor járt utoljára?

– A diploma után 1996-ban két évre visszamentem, sürgősségi esetekkel és trópusi betegségekkel foglalkoztam, majd 1998-ban visszajöttem, azóta nem voltam Jemenben. Az akkori kezdő orvosi fizetéshez mérten nagyon drága volt repülőjegy, így nem tehettem meg, csak ajándékokat küldtem. Amikor pedig már sorra jöttek a gyerekek, rosszul nézett volna ki, hogy csak én megyek, ők pedig maradnak, mindannyiunk utazása pedig megint nagyon sokba került volna. Vettünk egy kis házat hitelre, és azt a pénzt, amit elutazgattam volna, abba fektettük, hogy ha valami baj lenne velem, a gyerekek feje fölött akkor is legyen valami, ne vigye el a bank. Ez volt az egyetlen indok. Kapcsolattartás van, régen leveleztünk, most mindennap beszélünk az internet által. De a tervek közt ott van, hogy a gyerekeknek egyszer megmutassam, hol nőttem fel.

– Gyermekei számára nem elrettentő, hogy bármilyen családi programot megszakíthat egy sürgős esethez szólító telefon?

– Gyakran van olyan, hogy épp vacsorázunk, amikor csörög a telefonom, hogy baj van és menni kell. Miután hazamegyek, ők megvárnak, és megkérdezik, hogy mi volt a gond, sikerült-e megmenteni a babát? A középső gyermekem egy időben jönni is akart velem, de mondtam, hogy ezt a mentősöknél tiltja a szabály, így elfogadta, hogy maradnia kell. Úgy tudom, hogy ő 100%-ban gyermekorvos akar lenni, és a többiek is orvosi pályára készülnek. Amit szeretnének, én abban támogatom őket, de ha kikérik a véleményem, gondolkodás nélkül ezt a pályát javaslom nekik. Rengeteget kell tanulni, lelkileg megterhelő, de szép szakma. Én minden szakmát tisztelek, az enyémet ismerem, ezért mondom rá, hogy szép.

– Úgy tűnik, hogy a hivatásából folyamatosan próbál valami plusz jót is kihozni. Van olyan terve, aminek még nem kezdett bele a megvalósításába?

– Szeretnék egy teljesen családbarát gyerekosztályt kialakítani, amikor a gyerekkórház beköltözik a végleges helyére, mert szép környezetben a gyerekek számára is elviselhetőbb az ott töltött idő. Sok matricával, színes falakkal, hogy a gyerek ne féljen a kórházban és hogy az anyukája is mellette lehessen. A másik fontos tervem, hogy óvodákba menjek a gyerekek közé, és beszélgessek velük a betegségekről, arról, hogy mi történik egy orvosi vizsgálaton, hogy ne féljenek a fehér köpenytől, és azon is gondolkodom, hogy majd hasznos lenne kórházlátogatást szervezni ovisoknak.

– A szakmaiak mellett személyes terv is akad?

– Van egy olyan régi tervem, amihez 2017-ben mindenképp hozzá kell kezdenem. Berendezek otthon magamnak egy irodát és ott, amikor lesz egy kis időm, szeretnék egy kis könyvet írni az életemről. Ezt mindenképp. Tavasztól pedig szeretnék elkezdeni teniszezni. 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)