Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az EDÜ várja a segítséged

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • B. L. MAGAZIN • 2017. február 15. 15:00
Az EDÜ várja a segítséged
Diákönkénteseket keres a Gyulai Ifjúsági Központ

Idén is megrendezik a nagy sikerű diákrendezvényt június 1. és 4. között. A Gyulai Ifjúsági Központ segítségével most te is bekerülhetsz a szervező csapatba.

Ehhez csak annyit kell tenned, hogy kitöltöd az alábbi linken elérhető jelentkezési űrlapot, és – ahogy a GYIK weboldala is fogalmaz – visszavonhatatlanul belekerülsz az EDÜ forgatagába. A tenni akarók bejelölhetik, hogy milyen területen szeretnék segíteni a rendezvényt előkészítő és lebonyolító csapat munkáját, hiszen több területre is várják munkatársaikat.  

A diákok az alábbi munkakörökre jelentkezhetnek: bemondó, helyszínfelelős, dekorstáb tagja, csoportkísérő, technikai segítő, regisztrációfelelős és médiaszerkesztő (fotók, videók, kisfilmek készítése). A diákok felkészítő tréningek segítségével gyakorolhatják „hivatásuk” lépéseit. A jelentkezést ne halogasd, hiszen a határidő február 28-án zárul.

Jelentkezni az űrlap kitöltésével lehet. Az űrlap elérhető a GYIK honlapján is.

És ne felejtsd el, a jelszó: EDÜ volt, EDÜ van, EDÜ lesz! 

GYULAI HÍRLAP • 2017. február 15. 14:00
Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)