Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lipták Dániel, aki elektromos gitár helyett választotta a hegedűt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Csomós ÉvaINTERJÚ • 2017. január 26. 09:00
Lipták Dániel, aki elektromos gitár helyett választotta a hegedűt
„Most már tanulj magadtól!”

A térségben lévő népzenei hagyományok Gyulának is több kiemelkedően tehetséges népzenészt adtak, akik gyulaiságukon túl habitusban és munkamódszerben is kapcsolódnak egymáshoz. Ráadásul nem csupán Lipták Dániel tekint mesterként a városunkhoz megannyi szállal kötődő Halmos Bélára, hisz hivatalosan is a szellemi örökség méltó követőjévé vált, miközben a maga útján is eltökélten halad. A jelenleg a Zeneakadémia mesterképzésén tanuló, ám máris többszörösen díjazott népi hegedűssel, tanárral és népzenekutatóval, a Népművészet Ifjú Mesterével beszélgettünk.

____Eredeti-GYHRCSD_010.JPG

Lipták Dániel

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

 

A fiatal hegedűs mindig is úgy gondolta, hogy Halmos Béla nyomdokaiban jár, amit 2015-ben a szakma is visszaigazolt számára, amikor a táncház napján elsőként neki adták át vándordíjként a legendás népzenész és kutató, Halmos Béla hegedűjét.

– Adódik a kérdés, muzsikált együtt Halmos Bélával?

– Igen. Gyulán is volt erre alkalom a Kamarateremben, pár évvel ezelőtt. Volt egy Halmos Béla és barátai témára felfűzött koncert, melyen a Békés Banda tagjaival, tanítványainkkal, Barbócz Sanyi tanítványaival és vele együtt adtunk egy olyan koncertet, melyen ki-ki megmutathatta a magáét. Ennek végén közösen is muzsikáltunk, és persze táncház is volt. Béla bácsi nagyon elemében érezte magát, örült, hogy találkozik a sok régi ismerősével. Gyulaiként viszonylag későn ismertem őt meg személyesen, talán egy jászberényi táborban találkoztunk először, aztán itthon, baráti társaságokban és pesti táncházban, majd erdélyi táborban.

Mennyire számít ma összetartó közösségnek a népzenészeké?

– Ismerjük egymást, én is törekszem arra, hogy minél több kollégával zenéljek együtt. Az egyik népzenész társam szokta mondani, hogy ma már nem zenekarok, hanem projektek vannak. Nem vagyunk olyan sokan ezen a területen, bár a feltörekvő ifjú generációk mindig hoznak új arcokat. Épp a zeneakadémiai felvételin tűnt fel, hogy csak néhány jelentkezőt ismerek látásból, a többieket majd akkor fogom, ha megállják a helyüket.  Az egész tanszék komolyan veszi azt a küldetést, hogy Kodály és Bartók után 100 évvel felsőoktatási szinten intézményes keretet kapjon a népzeneoktatás. Ennek nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak a tanáraim és én is.

 

Halmos Béla, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója és első prímása több mint négy évtizedes aktív tevékenysége során zenészként, folklórgyűjtőként és oktatóként dolgozott a magyar népi kultúra ügyéért, jelentős életművet hagyva maga után. A 2015-ben létrehozott Halmos Béla-vándordíjat az öttagú kuratórium  olyan 40 év alatti, hagyományos népi hangszeres zenét játszó hegedűsnek ítéli oda, aki határokon átívelő, elkötelezett tevékenységet folytat. Az első díjazott Lipták Dániel volt, egy éven át ő játszhatott Halmos Béla hegedűjén.

– Még 2015-ben, a táncház napján vettem át egyévi használatra, majd átadtam az utódomnak, Horsa Istvánnak, aki a komáromi Ördöngös Népzenetanoda alapítója, a Ritka Magyar Folkband prímása. Ő nemcsak népzenész, hanem hozzám hasonlóan népzenetanár is. A kuratóriumnak talán az is szándéka a díjazással, hogy olyanokhoz kerüljön, akik valamilyen formában tovább is adják, népszerűsítik is ezt a műfajt. István mindenképp nagy dolgot tett le az asztalra, mert most adott ki egy könyvet egy erdélyi mezőségi asszony, Hideg Anna néni teljes dalrepertoárjáról, Annus néni daloskönyve címmel. Vagyis méltó kezekbe került a díj.

Na de a hegedű milyen volt?

– Nem annyira régi, mint amennyire ezt gondolnánk, mert a 2000-es évek elején készítette Márkus Barbarossa János, erdélyi származású, Bécsben élő hangszerész, polihisztor és költő, így ez a hegedű már ezért is különleges hangszer. Másrészt azért is, mert ez egy kópia hegedű, vagyis egy régi, több száz éves olasz mester hangszerének a másolata, amit nagy szó úgy elkészíteni, hogy mindenben hasonlítson az eredetire, és még jól is szóljon. Tehát ez egy új hegedű, ami kicsit úgy néz ki, mintha régi lenne, és lehet, hogy kicsit illúzióromboló vagyok, de a jelek szerint ez Béla bácsinak az egyik olyan hegedűje volt, amit nem gyakran használt, de mindenképp nagy becsben tartotta.

Mindezt miből lehetett megállapítani?

– Amikor megkaptam, láttam, hogy a beállítása és a húrozása túlságosan klasszikus, így át kellett állíttatnom, keményebb húrokkal felszereltetni, hogy népzenét kényelmesebben lehessen rajta játszani. Egyébként nagyon jó hangszer, és miután beállíttattam, a hangjával is nagyon elégedett lettem.

Mitől jó egy népi hegedű? Mi adja meg a népzenész számára a hegedű igazi értékét?

– Elsősorban a hangerő számít. Ugyanakkor gyakran tapasztaltuk, hogy a falusi népzenészek sokszor a legrosszabb hangszerből is zseniális módon képesek kihozni a maximumot, tehát megszólaltatási technika kérdése is. Falusi körülmények között nem mindig álltak rendelkezésre minőségi hangszerek, a zenészek azon játszottak, amin tudtak. Ha választani lehet, mindenképp olyan hangszert keresünk, amelynek erős hangja van, de kell, hogy annak egy kis éle is legyen, mert az tudja a ritmust érvényesíteni, ami azért fontos, mert tánczenét játszunk.

Az imént már szó esett a népzenegyűjtésről, ami iránt Bartók, Kodály, Sebő Ferenc és Halmos Béla is elkötelezett volt, és mindegyikük amiatt aggódott, hogy az utolsó utáni pillanatban mentik a még menthetőt. Ön is rendszeresen indul gyűjtőkörútra, többek között a magyarországi románok zenéjét, illetve a moldvai hegedűs hagyományt kutatva, mi a véleménye erről?

– Szoktunk azon lamentálni, hogy ma már egyre kevesebb a gyűjtenivaló, ami igaz, bár minden generációt újabb és újabb meglepetések érnek, és csodával határos módon még mindig van mit gyűjteni, de azt is elmondhatjuk, hogy egyre több a feldolgoznivaló. Népzenével mindenki ízlése szerint foglalkozhat, ez vadhajtásokat is hoz, de azt hiszem, hogy inkább értékes felfedezéseket, mert bizonyos társadalmi körülmények egy bizonyos történelmi korban olyan maradandó értékeket hoztak létre, melyeket érdemes megörökíteni. Még ma is lehet a klasszikus értelemben véve sokféle újdonságot gyűjteni, mi is nagyon sok érdekes emberhez eljutottunk. Moldvában például sikerült egy olyan hegedűst találni, akinél előttem gyűjtési céllal más még nem járt. Hozzá egy román újságcikk vezetett el. Ugyanakkor sokszor éreztem már én is és más népzenészek is, hogy Bartók helyében mást gyűjtöttünk volna, vagy mást is megkérdeztünk volna, mert ma más az érdekes, mint akkoriban.

Miként történik a gyűjtés ma a gyakorlatban?

– Én anno még kazettákra vettem fel, amiket mára már digitalizáltunk, most pedig már hang- és videofelvételeket készítünk, amiket közben jegyzőkönyvezünk. Az már a gyűjtőkön múlik, hogy az így rögzített anyagokat beadják-e a Zenetudományi Intézetbe vagy sem.

Mely korosztály és társadalmi réteg a legfogékonyabb a népzene életben tartására, hiszen a táncházak esetében köztudott, hogy a nagyvárosokban népszerűbbek.

– Mindenféleképp a fiataloknak, a tizenéveseknek van nagy szerepük ebben, hiszen ők azok, akik táncolnak, a táncegyüttesek pedig a zenei érdeklődésnek is nagy életben tartói, de a ma már nagyszülő korú régi táncházasok is jelen vannak. Valóban, a városiakra jellemző, hiszen ők azok, akik kellő távolságból szemlélhetik ezt a kultúrát, és ezért értéknek tartják azt, amihez a falusiak még talán túl közel vannak, de az idő őket is afelé viszi, és arra is vannak példák, hogy falusiak fedezik fel a saját hagyományaikat, aminek még plusz értéke is van, ha pl. Békés megyeiként Békés megyei zenét játszom.

Mivel ragadható meg leginkább a fiatalok népzenei érdeklődése?

– Sok mindent ki kell próbálni, hogy kiderüljön, kinek mi a testhezálló. Hálás szakma az enyém, mert többnyire már olyanok kerülnek hozzám, akiknek már felcsillant erre a szemük, de olyan tömegesen nem terelgetik a diákokat a népzenetanulás felé.

Önről tudni lehet, hogy a klasszikus zene vonaláról „terelődött” át a népzenére. A családjukban volt zenei hagyomány, felmenői játszottak valamilyen hangszeren?

– Édesanyám hegedült, de nem hivatásszerűen, csak a tanulmányai során, ami neki nagyon szép emlék maradt, ezért is tartotta fontosnak, hogy én is tanuljak valamilyen hangszeren. Amikor erre vonatkozó szándékaimról érdeklődött, mondtam, hogy még nem gondoltam rá, de persze, a hangszer kapcsán pedig azonnal rávágtam, hogy legyen elektromos gitár! Azt nem lehet, mondta, és a lehetőségek közt elsőként a hegedűt javasolta. Én pedig rámondtam, hogy „akkor az jó lesz”.

Ha például a zongorát említi elsőként, lehet, hogy azt választotta volna?

– Zongoráztam is pár évig a hegedűvel párhuzamosan, de az nem volt egy sikertörténet. A gépírás máig jobban megy. Ha hangszer, akkor nekem az a hegedű. Amikor a népzenére áttértem, Barbócz Sándor felé egyengették az utamat, az ő konyhájába járogattam évekig, amíg azt nem mondta, hogy: „Már eleget tanítottalak, most már tanulj magadtól!”. Ez akkor nem esett jól, de most már értem, miért mondta. Amikor pedig 2002-ben meghívott, hogy muzsikáljak vele a Békés Bandában, már más formában szövődött újra a zenei kapcsolatunk.

A tanulás olyan szempontból is jól ment, hogy azóta már tanít is, azonban nem csupán népzenét.

– Angolt is tanítottam két évig, ebből egyet Gyulán, de a népzene tanítása válik egyre fontosabbá az életemben. A tanítványaimnak is azt próbálom átadni, hogy a zene elsősorban nem az, amit megkapunk, letöltünk vagy a rádióban hallgatunk, hanem mi is részt vehetünk benne, ráadásul a népzenében ez az út rövidebb is, mint a klasszikus zenében. Már az is sokat számít, ha valaki csak fél évet tölt egy hangszer megismerésével, mert az a zenén túl az egész kultúrához való tudatosabb hozzáállását segíti. 

A fiatal hegedűs mindig is úgy gondolta, hogy Halmos Béla nyomdokaiban jár, amit 2015-ben a szakma is visszaigazolt számára, amikor a táncház napján elsőként neki adták át vándordíjként a legendás népzenész és kutató, Halmos Béla hegedűjét.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)