Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A málenkij robotra elhurcolt gyulai svábokra emlékeznek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • T. P. HÍREK • 2017. január 03. 15:05
A málenkij robotra elhurcolt gyulai svábokra emlékeznek
A január 7-i évfordulón szentmisére várják a megemlékezőket
A málenkij robotra elhurcoltakra emlékeznek Gyulán a tragikus esemény 72. évfordulóján, január 7-én. A megemlékezésen ünnepi köszöntők hangzanak majd el, valamint fellép az Erkel Ferenc Vegyes Kar, illetve átadják a felújított emlékművet.

képünk a tavalyi megemlékezésen készült

Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba 

Az esemény 10 órakor indul a németvárosi Szent József-templomban, ahol dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök celebrál szentmisét, amit egy megemlékezés követ a templomban. Az emlékezőket köszönti Mittag Mónika, Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke.

Ünnepi köszöntőt mond Gajdra Róbert, a Békés Megye Kormányhivatal kormánymegbízottja, Gyula város nevében pedig dr. Görgényi Ernő polgármester. Beszédet mond Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár. Közreműködik az Erkel Ferenc Vegyes Kar Perlaki Attila vezetésével és Varga Zoltán, aki visszaemlékezéseket olvas fel.

A köszöntők után átadják és megkoszorúzzák a felújított málenkij robot emlékművet, amely Szőke Sándor szobrászművész és Csőke Péter kőfaragó munkája. Az ünnepség után a túlélőket és leszármazottakat egy baráti beszélgetésre várják a Német Klubba. 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)